Ilyenkor decemberben,
advent idejében, tiszta, hófehér fátyol
borul a tájra, csillagok csókolják
fényüket a szendergő világra,
csendesebbek a hajnalok és éjek,
szürkeségbe bújók a napok,
s e fagyos időben mégis
nagy útra indulnak a földlakók végre:
szívük mélyére,
ahol szunnyad még a szeretet és béke,
de hiszik, hogy ébred a lélek,
és örök az élet, s e
gyönyörű igézet
– legszebb reménye – teszi jobbá
az emberiséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése