A nap gondolata

A kor csak a test számlálója, a léleknek nincs kora.

Remete Tamás: Vihar a tavon

Túl zöldön, szürkén, szél zúgásán, 

a tó haragvó hullámverésén,

idő és tér találkozásán, 

végre ketten vagyunk: Isten és én.

Szabolcsi Erzsébet: Őszutó

Ünnepidő. 

Lepkét, százlábút, 

szitakötőt idéző 

nappal. 

Gondoskodó 

őszi estéken 

találkozás élettel,    

halállal. 

S ahol még díszben 

állnak őrt a fák, 

a színes ágak, 

lassan előtűnik a jel: 

Igen, megadjuk magunk 

a hervadásnak.

Leleszi Balázs Károly: Virág legyek

 

Uram - Te azt mondtad: gyümölcseiről ismerni meg az embert. 

Ó, add, Uram, hogy ne gyümölcs, hanem virág legyek, 

mert akkor dől el: 

bot-e az, vagy fűzfavessző, vagy gyöngyvirág, vagy aranyeső, 

mert ekkor dől el. 

az élet ütemére mivé éled, lassan, észrevétlen - ha megnő. 

Ha aranyeső volnék - leszállnának kelyhem méhébe 

a színes pillangók, a szorgos méhek 

s vinnék belőlem szét az ujjongás porát, dalaimat, az enyhülés 

harmatját, vinnék széjjel az élet - réten 

és én mindenkit beengednék szirmaim fogadótermébe: 

a hívőt, a szenvedőt, a magányost, a megfáradtat, a hitetlent. 

Ha gyöngyvirág volnék - ott illatoznék az Isten asztalán, 

míg tündöklő fényességben megtörik a kenyeret - 

zsoltárok harsannak, igék égnek, hatalmas erejű vigasztalás 

s ekkor akarva, nem akarva 

imádkozó gyöngyfürtjeim a teremben széjjel peregnének.

Buda Ferenc: Farkasok

         „ Homo homini lupus“  

Mióta világ a világ, 

főbe a fejsze belevág, 

ember embernek farkasa, 

öröktől ádáz ordasa.  

Ordasok bár a farkasok, 

hozzánk képest irgalmasok, 

egymáshoz jók, hűségesek, 

okosak, illedelmesek, 

nem ölnek, csak ha éhesek.  

Persze megesik, szentigaz: 

köztük is gonoszra akadsz, 

hisz néha – gondolj csak bele! – 

farkas farkasnak embere.

Nagy István Attila: Téged hívlak

Ha arra várok, hogy elindulj,   

s megtaláljon a tavasz üzenete,  

nem álldogálhatok gyáván  

a folyó partján én sem,  

s nem nézhetem, hol kisebb,  

hol veszélytelenebb a víz.  

Nem vágyom a túlsó partra.  

Téged hívlak minden pillanatban,  

s csendesen, de bízva remélem,  

egyszer megérkezel hozzám.

Kárász Izabella: Vajon imádkozol-e értem?

Vajon imádkozol-e értem, 

Mikor leszáll a csendes alkony, 

S a kis szobádban egyedül vagy, 

Hogy senki már ne zavarjon. 

Én úgy szeretném, hogyha akkor 

Áldást kérnél rám egy imában, 

Mert én hiszek az alázatos, 

Buzgó, őszinte szent imákban. 

Amit másokért mond a lelkünk, 

Amit más lelke visszaérez. 

Én szeretném, ha imádkoznál 

Úgy este későn, ha sötét lesz. 

És fönt az Isten trónusánál 

Ahol majd mindketten megállunk 

Egy csodálatos, tiszta percben 

találkozna az imádságunk.

Trausch Liza: Nem sikerül semmi

“ És ő bement az egyik hajóba, amely a Simoné volt... 

és mikor leült, a hajóból tanította a sokaságot.” 

Lukács 5,3 

       Isten beszél hozzánk itt is, most is. Amikor beszédén keresztül megszólít, az mindig az ő szeretetét jelzi. Ha téged megszólít, megoldódik az életed. Jézus két hajót látott állni a vízen. Halászembereké volt. Nincs is más ezen a földön, csak halászember. Mindnyájan a boldogságot szeretnénk kifogni. Úgy van, ahogyan Péter mondja az 5. versben: “Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit.” Egy ember kimondja, hogy az élete sikertelen. Talán te is belefáradtál már abba, hogy eddig semmi nem sikerült. Minden reggel nagy reménységgel indulunk el a hálókkal. Óriási fogásról álmodozunk. Fáradt emberek vagyunk. Nem a kor számít. A reménytelen, kilátástalan erőlködés a fárasztó. Talán azt mondod, hogy azért csak fogtál valamit - de boldogságot? Azt nem! Nézz most bele a hálódba! Mi az, ami sikerült vagy nem sikerült? Mindenki szeretne kifogni egy olyan társat, akivel megértik egymást. Hány szülő mondja, amikor gyermeke rossz társaságba keveredik, hogy nem ilyennek akartuk nevelni. Talán szeretted volna, ha a munkahelyen megbecsülnek. Állj meg egy kicsit az életed partján, nézd meg, nem ez-e a te képed? Voltak ott olyan halászok is, akik nem Jézust hallgatni jöttek, csak hálóikat mosni. Annyira megszoktuk, hogy mossuk magunkat. Milyen most a hálód? Nincs-e nagyon beszennyezve? Hazugságaid, csalásaid boldogtalanná tesznek. Jézus is szeretné megmosni az életedet. “Jézus Krisztusnak... vére megtisztít minden bűntől” (1Jn 1,7).  

Forrás: részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." – Áhítatok minden napra című könyvéből. 

Békési Gyula: Későn jött szerelem

Most már mindenben csak te vagy; 

a tárgyak egyre szebbek. 

Kezemben a hideg vasak 

is egyre melegebbek.  

S hogy dong a nyár, mint vak darázs 

elcsöppent őszi muston: 

Veled telik meg a világ, 

ez az óriás otthon.  

Halántékommal hallgatom, 

hogy lüktetsz a világgal. 

Fejem szürkülő rossz malom: 

telve van jó búzáddal...  

Homályt kapkod a lomb a fán, 

a levelek ketyegnek, 

s borzong az őszi óceán. - 

Ó, jaj szegény szívemnek!

Vas István: Titok

Mi annyian vagyunk csak összesen, 

amennyi ember Londonban lakik. 

Miért, hogy ezt el nem felejthetem, 

míg hallgatom a város hangjait? 

Nagy város, nagy nép. Itt az idegen 

öt világrésznek érzi kapcsait. 

Vendégük vagyok. Jól bánnak velem. 

Mint gyógyfürdőben, úgy nyújtóztam itt. 

De mit tudhatnak rólam? S mit tehetnek? 

Ha nem is angolok, de angyalok 

lennének, mit jelent rokontalan 

nyelvünk, szívünk nekik? Itt életemnek 

egyetlen titka és értelme van: 

az, hogy magyar vagyok.  

1959

Jobbágy Károly: Sebzetten

Kellene végre, aki hisz, 

magában is és bennem is, 

ki álmaimat ismeri, 

de megvédeni is meri, 

ki nem úgy csodál, mint a vak, 

de mellém áll, ha bántanak, 

ki nem a tömeggel szapul, 

testével inkább rám borul, 

s vallja a bírálók előtt, 

ha szállt, csak én emeltem őt.

A nap gondolata

"...Szél vagy zápor talán, 

vagy egyszerűen az, hogy létezel 

mozdítja meg itt és most 

a világot."

Pilinszky János

Farkas István: Hangulat

Reggeli ködben  

mosdatja arcát a nap.  

Szűrtfényű világ.   

Reményik Sándor: Tanács

Te ne kérdezz, csak menj az utadon 

S meg ne állj körülnézni, 

A kétely gyilkos sebet üt belénk 

S a lelkünk, a lelkünk bevérzi.     

Te ne kérdezz, csak menj az utadon, 

Az agyad bármi kábult, 

A gyöngeséged, tétovázó vágyad 

Egy hanggal el ne áruld.     

Magadba higgy és menj az utadon, 

Mint kit nem döbbent titkok árnya, 

Gyáva, ki minden mondata után 

Megtorpan kérdőjellé válva.     

Mint Lót, eredj a kőkemény paranccsal, 

Mögötted lobogjanak a csodák, 

Mint akinek csak ökle, foga van, 

Úgy menj a pusztuló világon át!     

Az égbe ne tekints, de forró karral 

Öleld az anyaföldet, 

Vissza ne fordulj, jaj, ki visszanéz, 

Nem mozdul az meg többet!

Nadányi Zoltán: Az őszt szeretem

Az őszt szeretem, fény és dal halálát, 

Mikor a napfény egyre hidegebb, 

Mikor a varjak a rétet beszállják, 

Varjak a rétet, felhők az eget.     

Az őszt szeretem, mikor az égbolton 

Távozó gólyák tábora tolong 

S dalol, dalol kacagva, sírva, folyton 

A szél, e síró-kacagó bolond.     

Az őszt szeretem, amikor a lomha, 

Nagy ködök ülnek völgyre, hegyre le; 

Reáfuvall egy sóhaj fűre, lombra 

S a fű, a lomb mind elsárgul bele.     

Az őszt szeretem, amikor a fákon 

Dér csillog és csörömpöl a bokor; 

Mikor eső szemerkél egyre... S látom, 

Hogy más is hervad, más is haldokol...     

Nagyvárad 1910. dec. 28.