a Föld alattam elsuhan.
Látom a bűvös végtelent,
ahol ti éltek oly sokan.
Nincs tér, mely zord börtönbe zár
időtlen lelkem - drága kincs.
Az életem lebegve száll,
mint vad folyó, ha gátja nincs.
A múltam rég nem érdekel,
jövőt többé nem építek,
lelkem a széllel énekel,
csak Istent félem, és hiszek.
Napom előttem ott ragyog,
számomra ez mindent jelent.
Általa súlytalan vagyok,
s élem a szépséges jelent.
Felülről nézve - emberek -
a Föld felbolydult hangyaboly!
A titkot meg nem értitek,
amely kihúz a súly alól.
De felhők felett kél a Nap,
- elménkbe tiszta fény hatol.
Legyen létünkhöz bölcs alap,
amely egy szebb világról szól.
Szabad madárként szállok fent,
a Föld alattam elsuhan.
Legyen példa az életem,
amit követtek majd sokan.
Forrás: Poet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése