Valami mégis kimaradt ebből a télből,
pedig kellett volna még valami biztató,
mint kenyérnek a só, földnek az eső,
nárciszoknak a napfény.
Valami mégis kimaradt ebből a télből,
telefonhívásaidból, egy feléd nyúló
férfikézből, gyermekded mosolyodból,
önfeledt pillantásaidból.
Valami mégis kimaradt hosszú utadból,
a házfalakról leomló vakolatból,
félelmeidből, zakatoló szívedből,
mindenből, ami szárnyakat adhatott
volna, de hideg és fénytelen télutó volt,
fehér hóesés fekete szívedben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése