magamba-mélyre és a szűk hazába
tengerek görbe hátának s a fellegeknek
nincs veszélytelen rakpartja a földnek
kutak áradnak szétporlad a káva
lepkék és teherautók összetörnek
vakítanak a zsúfolt rézhegyek
nyarat fordít a csontokon a pára
te vagy a forgás bárhonnan nézzelek
a nap észrevétlen fordulása
keresztúton az útjel és
kövek alatt a láva
négybevágott almában az egybekívánkozás
az utasnak az utolsó pogácsa
a sorompótlan világgáfutás
éjjelenként a csöndbe nappal a vágyba
sörényrázás a horizonton
visszatérés hiába
mert por szállong a városok felől
mostmár mindenütt ahol a szél jár
és azért és mégis
forgok maradék sejtjeimmel
az ismeretlen középpont felé
ahol te vagy az égtáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése