Kifosztottak.
Kíméletlenül elvették,
ami az enyém volt.
A lefojtott idő keserűségét,
dühét, cikk-cakkban való meneküléseim
értelmét(értelmetlenségét),
s a pimasz erkölcsi fölényt,
a túlélés zálogát.
Pátoszát a hajthatatlan
ellenszegülésnek.
Oda lett felhalmozott tőkém:
kudarcaim betétje,
a félelem és kiszolgáltatottság
kamataival együtt.
A legszomorúbb:
gyűlöletem is megkopott, elhalványult.
(Sors ez is: együtt öregedni meg
egy kihalásra ítélt, virulens
korszakkal.)
De szép volt az összeomlás...
A nem remélt pillanat,
amikor megvillant az igazság...
Vajon mit tehetnék,
hogy ne kezdődjön előlről minden?
Vajon mit tehetnék,
hogy előről kezdődjön minden?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése