a Szent Márkon és a Sóhajok Hídján át áramló tömegtől. Egy
homokszínű tér.
Egészen a pompás barokk templom ajtajáig táncot jár
rajta a szél, széttépett újságlapokat dobál. A tér üres és meleg a
naptól. Kopár, mintha pestis haladt volna át rajta. Belefeledkezett
a csendjébe és magányába.
Ott mégis él valaki. Egy műhely nyitott pincéjéből egy kö-
tényes férfi bújik elő, hogy egy aranyozott faangyalkát tegyen ki a
napra.
Dabi István ford.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése