Szombat-naponként, este-tájt
hegyről lejött a csordapásztor.
- Látott-e szarvast odafenn?
S ő lelkesen felelte: „Százszor!”
Flóbertes, lázas kisfiú,
eres, magas mezőkre hágtam,
jártam patakos réteken,
de szarvast, szarvast sose láttam.
(Csak sok év múlva, havason
volt egy csodaszépségü órám:
agancsost láttam, gyönyörűt,
az erdőőrnél Irisórán.)
Most itt élek patak felett,
erdőkbe nyúló hegy tövében.
Tán szarvaslábakon futott
az elmúlásba hetven évem?
S itt szarvasok járnak körül
s az örömömnek nincsen ára.
Csodálatos agancsosak
szállnak le inni a Dunára.
S ha fenn találkozom velük,
meg nem riadnak, el se tűnnek.
Minthogyha kelletnék maguk:
Nézz, mi vagyunk a gyönyörűek...
Máskor hegyélen állanak
s nézik magános völgyi házam,
agancsuk ágas égi dísz -
De hova lett a régi lázam?
1 megjegyzés:
" De hová lett a régi lázam???
VALÓBAN, ők a GYÖNYÖRŰEK!!!
Megjegyzés küldése