Rendben van. Ne beszéljünk róla.
Ne reménykedjünk. Csak a szavakban.
Csak a formátlanban.
A ragozott ragokban.
A vonzatokban.
Az üres sorokban.
És mégis fölbukkan.
Az üres sorokban.
Moccan.
S egyszerre csak ott van.
A véletlen asszonáncban.
A suta fölsorolásban.
A fölcserélt szavakban.
A cafatokra szaggatott képek,
a szózuhatagok,
az értelmetlen őrjöngések,
a kapkodások és a blöffök,
nem tudják elnémítani
a szép locsogások,
a kicifrázott látomások,
az esztelen próbálkozások.
Mindenütt ott van.
A legártatlanabb sorokban.
Megérkezik és hallgat.
Hallgat és figyel, játszik.
Ha kérdezik, válaszol.
Ha nem kérdezik, tovább hallgat.
Pártatlan, nem fél senkitől.
A mondhatatlan ragyog homlokán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése