Várok, magam se tudom, mire.
Elcsattog egy vonat a házad előtt
s katonák integetnek az ablakokból,
de szélben lobogó hajuk, mint a gyufaláng, elalszik.
Aztán minden ott folytatódik újra,
ahol már az előbb is
folytathatatlanul állt az idő.
Fák bámészkodnak a nyárban,
mint csalódott újságolvasók nagy ég alatt
s egy kérődző tehén
idézi meg köztük a világ végét:
semmi vér;
semmi tűz,
semmi mosolygás a lustán csapkodó farka mögött,
semmi szállást kereső vízözön,
csak elszaporodó legyek,
pestises bokrok
és ganyédombok a délutánban.
Valami megtörtént már, valami, ami mégse jött el.
Valami, aminek szállni kéne
a homlokom felé,
ahogy szavak, seregélyek s jajveszékelő
atlanti habok suhogtak valamikor
vagy a rovarszemeket is kiégető,
háborús tüzek,
de csak egy kilúgozott galamb húz el
ferdén az arcom előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése