Április van, s a tél ködétől és fagyától
gyötrött körúti fák zöldekké válnak újra.
Hosszabbodik naponta felettük a nap útja.
Csak egy-két perc a többlet, de ebből lesz a nyár,
s megtanít arra, hogy kétségbeesni kár:
elvesztett háborúk, megzápult forradalmak
sebei üszkösek örökké nem maradnak.
Akármennyi a rossz, makacs engesztelésül
apránként, csendesen valami jó is épül,
hogy hídként vigyen át, mint sokezernyi vékony
egymásba font fűszál, örvényen, szakadékon.
Süllyedhet a világ köröttünk bármi mélyre,
nincs veszve, ha teszünk szemernyi ellenére.
Csak annyit, hogy segítünk egy gondot cipelőnek,
nem ütjük le a pillét, mely a szobánkba röppent,
megmentünk egy növényt, mely eleped a szomjtól,
s nem vágyunk ott vigadni, hol érdek tánca tombol.
Érdemnek nem sok ez, ahhoz mégis elég,
hogy belénk üsse létünk minőségbélyegét.
A csöppnyi győzelemnek többé érvénye nem vész,
s Isten gondolatában megújul a teremtés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése