Egyed Emese: Ismerlek

Ismerlek én még diófa korodból
(leveleid most is jó melegek);
még azt sem tudtad, világon vagyok-e,
nem találkoztunk, már ismertelek,
és örültem árnyékod illatának,
és hintázhattam villás ágadon;
nem értettem s fájt a szívem utánad.

Ismerős szavad, csönded hallgatom.