Ajtót nyitsz a rövid csöngetésre.
Egy rozsdavörös őz kér menedéket.
Az ingoványban rejtőzött eddig,
panaszolja. Simogatod selymes,
puha szőrét – s ez érthető, hiszen
tél van. Rövid bőgését hallatja közben.
Szív mélyéig ható pillantásából
félénkség sugárzik. Megtéveszt
szelídsége, beereszted, de féktelen
természete a bezártságot nehezen
viseli. Törni-zúzni kezd, majd
géped elé ül és verset ír.
David Garrett - Viva La Vida
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése