Köd van,
hatalmas.
Fuldokolnak
az utcai lámpák.
Dakota indián
fénysátoruk alatt
dideregtet december,
vacogtat.
Egyik cigarettáról
a másikra gyújtok,
szítom parazsukat,
füstölök kegyetlenül.
Deres a fű,
hóharmatos az utca.
Éjfél van.
Homlokomon
a tűnődés tengertánca,
meg a töprengésé.
Negyvennyolc éves leszek
márciusban:
negyvennyolc éves.
És nincs hitem,
emberek!
Nagy szemeim
kirakatából
kilopták a fényt,
a derűt,
száműzték még a
könnyeimet is –
csak a só ragyog,
csak a só,
csak a só kristálya
izzik irgalmatlanul.
Nem hiszek semmiben.
Sem istenben,
sem államban
nem hiszek többé!
Törvényt is
csak egyet tisztelek:
az örök elmúlásét.
A lüktető idő
mellkasában tombol,
hánytorog a szívem,
amíg hánytoroghat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése