Büszkén, már-már gőgösen
úszik csöndesen,
mint szélcsendben egy lassú
vitorlás, a Malom-tó vizén a hattyú
Szép karcsú, királyi nyak,
hószín tollazat –
Fejét magasra vetve
mártózik a víz-csiklandozó szelekbe.
Talán Észak illata
hívja, a haza
jéghideg, nagy vizei,
zúgó fenyvesek, nyírfák üzennek neki.
Vár-e szárnysuhogásra,
érkező társra,
várja-e ott a tavon,
hogy a magasban felbukkanjon egy rokon,
vagy önmagába zárta
örök magánya,
s ösztöneiben a múlt,
mint régi könyv, olvashatatlanná fakult?
Társtalanul, csöndesen
úszik a vízen.
Hószín toll, királyi nyak –
Koldusként, lehulló kenyérdarabra csap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése