Ülnék melletted én, a jámbor
örök anyagból, tán titánból
nemes fémek ötvözetéből
legapróbb részecskéből: fényből…
Múlandóságból, hervadásból
illatok elkevert dalából
zsongásból, zsibongó erekkel
virágzó, rózsálló tüzekkel…
Ülnék melletted én, a bátor
szoborba öntve hallgatásból
vagy szökőkutak csobogása
módján szavakkal dudorászva…
Csak itt ne kéne várnom estig
és holnapig, s minden napestig
magamba visszaszelídülve
a múló múlással vegyülve
míg átveri az üvegablak
áttetsző anyagát a tegnap
a lebukó, az alkony napja
s számat nem kulcsolja lakatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése