Nem erdők hűvösében:
férfikarok homályában
rejtőzik Magda.
Fülében virág-függő
s derekán arany kígyó
nyújtózkodik a Holdra.
Első szerelmem, hold-leány,
te más egekre szálló,
kigyulladt tenyerembe
mernél-e még zuhanni?
Tíz ujjam emlékezik,
tíz körmöm fölhasad,
hogy, szenvedvén, láthassam
elfordult arcodat…
Vasárnap van: hallod-e,
búgnak templomi orgonák?
zsoltárt énekelsz hozzám,
zsoltárt éneklek hozzád.
Nincs pap, nincs Isten, mi vagyunk
fehér oszlopok árnyán
jelenvalók és hitvallók
szerelem áldozásán.
Vasárnap van: tudod-e?
nagy eső zuhog: látod-e?
Villám sétál az utcán.
Ha rád néz, meg is halhatsz.
Bújj ide ballonom alá,
bújj ide örömöm alá,
soha meg nem halhatsz.
Nem csókollak meg: úgy szeretlek,
még magamtól is megőrizlek…
Tíz ujjam emlékezik.
Ruhám is emlékezik
butácska örömömre.
Nem volt füledben függő,
derekadon se kígyó
s nem tudtam, hogy a tested
hajolna szerelemre.
Orgonazúgást hallottam,
liliom hegedű-szavát –
Hallok most tompa dobszót,
bűnért jajgató zongorát;
s látok kék lámpát lengeni,
sötét szobába hívót,
hogy megfojtsam derekadon
a hideg, arany kígyót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése