Mint őszi lomb a szálló levelet.
Szőkén keringve hulljanak az őskert
Örök rögére, holt álmok felett.
Ragyogjanak, míg tudnak, a tünő fény
Hunyó világán, vágyam lángja az,
Múlt ifjuságom gazdag temetőjén,
Míg jő a tél, mely dúdol és havaz.
Én addig állok álmom omladékán,
Magányom dombján, s nézem hallgatag,
Hogy a napóra árnya mint halad.
Forgó szerencsék és forgó planéták
Táncolnak ott fenn, és elmúlnak itt lenn,
De élsz és vársz örök szerelmem, Isten!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése