Apámhoz
A Hohe Salvéra csak egyszemélyes, kopott,
öreg ülőszékes lift vezet.
Ég és föld között a kopár csúcs felé,
mintha a semmibe, feléd megyek.
A Mittelstationnál még jól láttalak,
aztán a szomszédos, szeles tetőn
annyifele mutattak a nyilak,
eltűntél a szemem elől.
Gyors vagyok, de nem elég gyors, mire
leértem, útban voltál felfelé,
nézted a sziklacsipkés hegyeket,
indultam fel, te le, te fel, le én.
Süt a nap, vágytalanul, süketen
ülsz a magasban - ha kiáltanék,
nem hallanád, semmit se hallanál,
csak Bach d-moll zongoraversenyét.
Süt a nap, útban vagyok felfelé,
nézem a sziklacsipkés hegyeket,
minden csak emlék, legyen bárkié,
porzó hó, döngetni való terepek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése