háttal? Pontosabban, mért így kezdtem el sírni?
Még az is átvillant az agyamon, hogy látni
milyen lehetek? Nekem legalább annyira kínos
(és megindító) volt ahogy neked. Melegen
jöttek elő és vakon, mint szapora újszülöttek
a könnyeim, és ürességből ürességbe folytak.
Esküszöm, tanúja voltam és nem cselekvő
részese, furcsálltam is. És ráadásul,
éreztem, hogy vége sose lesz. Ami eddig
valahonnan valahova tartott, most
nincs hely, ahol megállapodni tudna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése