Európa neve átokszó lesz.
Eljátszottuk a hivatásunk.
A javakból bálványt csináltunk,
pénznek hívjuk, csak őt imádjuk,
és az egész kerek világon
egyedül csak neki szolgálunk.
Isten nevét hiába vesszük,
káromlása szórakozásunk.
Ünnepeit meg nem szenteljük,
apánk-anyánkat nem tiszteljük.
Ölünk. Paráználkodunk. Rablunk.
És teszünk hamis tanúságot.
Felebarátunk házastársát,
gyermekeiket bűnre kívánjuk,
házát, mezejét, szolgálóját,
vasát, szenét, olaját, fáját,
vizét, földjét és levegőjét,
mindenét magunknak kívánjuk.
Mindenéből kifosztottuk már
és zsebre vágtuk a világot.
A miattunk földönfutó lett
milliók bosszújától félve
pisztolyt, bombát, rakétát gyártunk,
mérget keverünk, járványt játszunk.
Túszaink mind a kiraboltak.
Kényünk-kedvünk, ha szabadulnak,
az is, hogy ha rabok maradnak.
És – ha jobban fizet – halottak.
Húsz év múlva? Száz év múlva?
Igazából századok óta
szégyen fehér embernek lenni.
De ezt a szégyent megtanultuk
tehetséggel és tudománnyal,
fölényes eleganciával,
nevető, drága fogsorunkkal,
selyem lányunkkal és fiúnkkal,
másodkézből leszámítolni.
És minden jogos önvédelmet
csellel, pénzzel és erőszakkal
a lehető legügyesebben,
de kíméletlen megtorolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése