„ Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt.” (Jn.1,11)
Milyen szomorú az, mikor az tieid között vagy, és mégis olyan idegennek érzed magad, olyan egyedül, mintha nem is egymáshoz tartoznátok. Sokszor érezhetjük így magunkat a családunk, barátaink, munkahelyi, iskolai, gyülekezeti közösségeinkben, ahol nem testvérként, nem barátként, nem szeretetként, hanem inkább ellenségként tekintenek ránk. Ahol valami oknál fogva kiközösítenek, keresztül néznek rajtunk, nincs hely számunkra vagy épp teljesen közömbösek velünk. Amikor a helyedet keresed és valahogy azzal szembesülsz, hogy nincs számodra hely, nincs ki befogadjon, aki melléd álljon, aki azt mondja neked .. jó, hogy vagy; jó, hogy jöttél; hogy itt vagy, megérkeztél.
Az övéi közé jött, vagyis azok közé, akiket ismer, s akik ismerniük kellene Őt, akik számára nem kellene idegen legyen, mégis valami akadály, fal van közöttük. Valami oknál fogva nem tudják befogadni, kívül marad az, aki azért jött, hogy épp mi ne maradjunk kívül, távol attól, amit nekünk készített az Úr. Emberek sokasága vágyik az igazira, aki mindent megváltoztat, akivel minden más lesz, világos, tiszta, békés, egészséges és, aki lehetővé teszi azt, hogy lássuk a valóságot. Mégis azt olvassuk, nem fogadták be, s olyan szomorú mikor azt hallod, valaki kívül marad, nemcsak mint gyermek, hanem mint, aki az Istennek Fia, az, aki által lett a minden, akitől van mindenünk, és mégis számára nincs hely. Nem fogadni be, mert félünk, hogy elvenni akar, miközben adni szeretne; nem fogadni be, mert félünk felkavarja az életünket, pedig, csak újjá akarja formálni, szabaddá tenni, áldottá, jobbá; nem fogadni be, mert félünk, hogy az a változás, amit Ő hoz nem fog tetszeni. Nem fogadjuk be, mert azt mondjuk, nem ismerjük, pedig megismerhető lenne, ha szóba állnánk vele és engednénk közeledni hozzánk; nem fogadjuk be, mert ...te befogadtad? s ha nem, akkor mi az akadálya, hogy befogadd? Akik befogadták, mindent is megtettek azért, hogy még inkább betöltse őket, hiszen azt olvassuk a tanítványok felől, mindent készek voltak otthagyni, odaadni csak vele lehessenek. Sokszor épp azon dolgoktól, személyektől tartjuk távol magunkat, amik a javunkat szolgálnák, épülésünket, hitünket, örök életünket. S mivel az Istent is távol tartjuk magunktól, vagy magunkat tőle, ezért nem is tudjuk felismerni mi az, amit adni szeretne, miről is szól az az élet, amire elhívott, de azt sem, hogy valójában kicsoda Ő. Nem fogadták be, de Ő mégis újra és újra megáll az ember előtt, a nép előtt és zörget, bízva abban, hogy egy napon megnyílik az ajtó és befogadást nyer, s aki befogadja, Ő benne örök életet nyer, mert nem elítélni jött e világot, hanem megmenteni azt.
Forrás: Napi Ige és gondolat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése