Szabó Magda

" A te életeden csak az Úr fordíthat, és ha fordítani akar, akkor már meg is tette, és elrendelte a születésed percében, elkárhozol-e vagy üdvözülsz. Ami a születésed és a halálod között történik, az nem számít. Az csak egy pillanat."            

        

Ady Endre: Finita...

Vége van. A függöny legördült, 

Komisz darab volt, megbukott. 

Hogy maga jobban játszott, mint én?... 

...magának jobb szerep jutott! 

Én egy bolond poétát játsztam, 

Ki lángra gyúl, remél, szeret - 

Maga becsapja a poétát, 

Kell ennél hálásabb szerep?!...  

Kár, hogy kevés volt a közönség. 

Nem kapott illő tapsokat, 

Pedig ilyen derék játékért 

Máskor kap rengeteg sokat. 

Mert e szerep nem most először 

Hozott magának nagy sikert: 

Volt már olyan bolond poéta, 

Aki magának hinni mert...  

Én magam e csúfos bukásért 

Vádolni nem fogom soha, 

Ez volt az utolsó csalódás, 

A szív utolsó mámora. 

Egy percig újra fellángoltam, 

Álom volt, balga, játszi fény; 

Megtört egy kegyetlen játékon, 

Leáldozott egy lány szivén...  

Vége van. A függöny legördült, 

Végső akkordot rezg a húr, 

Elszállt a hitem, ifjuságom, 

Utolszor voltam troubadour... 

Eddig a vágy hevéért vágytam, 

Most már a hitben sincs hitem, 

Ártatlanság, szűzi fehérség 

Bolond meséjét nem hiszem.  

Vége van. A függöny legördült, 

Komisz darab volt, megbukott, 

Rám tán halálos volt a játék, 

Magának érte taps jutott. 

Így osztják a babért a földön, 

Hol a szív sorsa siralom... 

...hány ily darab játszódott már le 

Ezen a monstre-színpadon?!    

Túrmezei Erzsébet: A legnehezebb kérés

" Legyen meg a Te akaratod!“ 

Ha elkerülnek gondok, bánatok, 

könnyű kimondani. De ha nehéz 

órák jönnek, s az öröm ködbe vész? 

Ha a szív vérzik, a lélek zokog, 

ha éjszakának tűnnek nappalok, 

eltördelni mégis a mondatot, 

hogy " legyen meg a te akaratod!“?   

Inkább sikoltanék: " Atyám, ne, ne! 

Miért kell ennek így történnie? !“ 

Szívem keserű lázadásba jut, 

ha érthetetlen előtte az út. 

Sírva tesz fel kínzó kérdéseket: 

" Én Istenem, hát ez a szeretet? !“   

Aztán elcsitul: " Bocsáss meg, Atyám! 

Te szeretsz engem híven, igazán. 

Kínban vergődő szívvel is tudom: 

Te vezetsz engem a legjobb úton. 

Ellenemre is véghezviheted, 

de szívem attól nem lesz csendesebb. 

Taníts meg hát szívből kiáltani 

ne csak szájjal, de szívvel mondani: 

" Ahogy te akarod, ne ahogy én!- 

A békesség csak így lesz az enyém.   

Lehet az út tövises, meredek, 

amerre vezetsz, bátran mehetek. 

S mindennapi kérésem az marad: "

Add, hogy csupán Téged kívánjalak!-   

" Legyen akaratod-, ha nap nevet. 

" Legyen akaratod-, ha éj temet. 

Legyen most és mindörökké! Igen! 

Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem! 

Ha utam célját el is takarod: 

Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

  

Károlyi Amy: A küldött

Mikor már elment, 

akkor tudod, 

hogy angyal járt bent.   

Nem volt szárnya, 

de mégis volt szárnysuhogása,   

oly zajtalan, oly észrevétlen: 

Az Isten járt itt angyalképpen   

Az Isten, aki mindig itt van, 

csak nem hallod, mert olyan zaj van.   

Elküldte követét a csendet, 

a küldött képében Ő jelent meg.

Egerpataki Ernő: A felhő

A felhő, mely tegnap kék alapon 

fölém tornyosult s figyelt utamon, 

most 

harmatgyöngyös hajnalon 

fenyőktől tépázva a dombaljon 

vár 

melegítő napsugárra, 

hogy mint emelkedő meleg pára, 

hűlve, 

felhővé lehessen újra, 

s új utamon ismét kísérőm, 

ha indulok, 

mert erős bennem a menni akarás 

a célt elérni elhatározás.  

Valahol, 

egy gyönyörű, új virág nyílik, 

az üzent értem.

Egerpataki Ernő: Ritka madárfütty és…

Távolról a bércek vad romantikája 

csalogat, 

Idelent békés harmónia 

csábít: 

Fenyvesek, gyanta- és gombaszag, 

tüdőt tisztító levegő, 

Rengeteg suttogása, hegyi patak 

zubogása; 

mélyítik köröttem a csendet, 

Ritka madárfütty 

követ utamon a rengetegbe, 

Egy kis csikó-szellő 

rám kacag 

s tovanyargal, 

Ficánkol bennem 

a szabadság 

valósága.

Egerpataki Ernő: Megkésve, úton

Négyen voltunk:  

a Hegy,  

az Út,  

a Holdvilág  

és – a sötéttől tartva –  

jómagam  

a késő estén,  

melynek már szinte  

éj-teste volt,  

A Hegy alámerült  

a Csendbe,  

az Út  – 

a Holdvilágos tájba –  

végtelen árnyékomként  

elém nőtt. 

A Hosszú-tó partján  

egy mormota altatót fütyült.  

Egerpataki Ernő: Csendbe olvadva

Mily halk a fák magánya  

és türelme.       

szép erdei csendbe olvadok:  

bensőséges kapcsolatban  

a természet  

titkait megosztja velem.  

Gyönyörű nyugalom, hallgatás.  

Bakancstalp tompa tam-tamja  

roppantja a csendet.  

Mintája  

az érintetlen fehérben  

az éppeni voltba  

visszavezet

A nap gondolata

 A békesség nem a viharok hiányát jelenti. 

A békességet az adja, hogy tudjuk: Krisztus velünk van.

 

Jevgenyij Vinokurov: Ő

Mellém ül enni. 

Asztalon az étel. 

Rám szól: egyél! 

És megadom magam. 

Csörömpöl, istennő, a sok edénnyel. 

Olvas. Söpör. Szalad, mert dolga van. 

Mezítláb ténfereg öreg zakómban, 

vagy fölveri a konyhát éneke. 

Szerelem ez? Dehogy. 

Mi is valóban? 

Csak ennyi:                    

                   elmegy - meghalok bele.

Rab Zsuzsa fordítása

Jevgenyij Vinokurov: Kérés

Ember vagyok. Kérlek, szeressetek. 

Egy pár golyó, mely belülről világít - 

ez a szemem. Szerveim rendesek. 

Ez itt az orrom. Meggyőzök akárkit:  

ember vagyok, Isten képére gyúrt. 

Ez ő - ez én ... Ki mondja: nem hasonlít? 

Kezem ... éppen cigarettára gyújt. 

A szám - amint nevet, rándul vagy ordít.  

Ember vagyok. Ne többért: ennyiért  

szeressetek! Csak mert szemernyi szikrát  

hordok magamban, morzsa fényt...  

Ember vagyok, kérlek, szeressetek hát.

Rab Zsuzsa fordítása

Váci Mihály: Kettesben önmagammal

Aki voltam, milyen messze van tőlem!

S aki leszek, az már milyen közel.

Már utolér, mellém lép, támogat,

és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!

Valahogy majd csak megleszünk.

Hiszen szívünk marad a régi,

s ketten talán csak megőrizzük

az eszünk.

Puszta Sándor: Donum

Kaptál egy arcot
apád anyád arca

kaptál egy nevet
hordozd becsülettel

kaptál egy kezet
ne ereszd el ne ereszd el

kaptál egy szívet
igazíts rajta ha tudsz

kaptál egy világot
javíts rajta ha tudsz

kaptál egy életet
viseld el ha tudod

kaptál egy napot
még mindent jóvátehetsz

Corrie ten Boom

" Minél sötétebb lett a körülöttünk lévő éjszaka, annál fényesebben, igazabban és gyönyörűbben égett Isten szava. Ha a világra nézel, elkeseredsz. Ha magadba nézel, depressziós leszel. De ha Istenre nézel, akkor nyugalomra találsz.”

Csáky Károly: Panasz helyett

Én Uram, 

beteg szolgád 

vagyok csak, 

ki nem méltó 

a szenvedésre sem. 

Ki fájni tud csupán, 

s kinek könnyei hullanak 

még száradó szemgödréből, 

de ajka nem rebeg 

se hálát, 

se panaszt.   

Magam maradtam 

kinn a pusztában, 

messzire csillagaidtól. 

Sehol egy sátor, 

áldozatom tüzét 

elfújja a szél.   

Hová lennék most 

nélküled, Atyám? 

Bűneimmel kit 

terhelhetnék? 

Könyörgök hát 

egyre esendőbben, 

mert  közeledni akarok 

újra hozzád 

a te Fiad által.

Ágai Ágnes: Igeidők

Szerettél. Szerettelek.

A múlt idő zónájába kerültünk.

Furcsa, idegen vidék.

Nem tudok tájékozódni benne.

Elsüllyedek.

Ránk nehezedik a volt,

nem fénylik föl a lesz.

                  Minden megtörtént már.                  

             Ezentúl együtt soha semmi.            

Ez a megfellebezhetetlen,

végérvényes bizonyosság!

Már minden csak visszafelé.

Már nem érezlek, csak emlékezlek.

Szlukovényi Katalin: Járkálj csak

Lépéseid súlya alatt, talpad nyomán 

rendre beomlik az út, akár a tárna, 

és ha rohansz, csak annál sebesebben. 

Lassíts. Járkálj csak könnyedén, mint Jézus 

képe a feszített víztükör lapján.

Szlukovényi Katalin: Telefonkönyv

              In memoriam Hankiss Elemér  

Szaporodik mobilomban a halottak száma: 

apám, barátom, mesterem, 

közeli rokonok, távoli ismerősök, 

egykor meghitt vagy csak tervezett 

találkozások, beszélgetések emléke, ígérete. 

Akárkit keresek, mind gyakrabban őket 

találom – fáj, mégis megnyugtató 

látni, hogy voltak, vannak. Kitörölni 

nem volna szívem, végképp úgysem lehet. 

Jöjjön inkább – ezt akarták ők is – 

az új nemzedék, ők javítsanak 

a folyton romló arányokon, 

írják be magukat a könyvbe, alakítsák 

a befejezetlen emberi rendet.

Egerpataki Ernő: A legelőkön túl

A legelőkön túl, 

a parcelláktól sakktábla dombok fölött 

kelő naptól-glóriás fenyők hívnak; 

a megdicsőült pillanat részese legyek…   

Hű zarándok-bakancsos lábam 

füvek mossák, 

ha hozzájuk érek…   

Ígérik, csodaragyogás lesz a részem, 

fény ölel, 

– akárha ősmagyart a Nap Anya – 

ha a gerincet elérem.   

A legelőkön túl, 

a parcelláktól sakktábla dombok fölött

jó nekem, gondom feledem, s tudom 

szeret engem az Isten!

Bödecs László: Megszülettél

Más napokon az emberek 

ezresével születtek, 

ma persze csak neki 

van születésnapja.  

Még mindig fiatal lehet. 

A szőke hajára emlékszem, 

sárgul bennem, 

mint egy régi fénykép.  

Talán elmennénk 

egymás mellett az utcán, 

meg sem ismerném, 

vagy rá se néznék.  

De ha rá gondolok, még 

fennakad a szemem, 

és a hamu nadrágomra 

hull észrevétlen.  

Egy pillanatra 

ilyenkor magam is 

csak fénykép vagyok, 

árnyék kövön, kerítésen.

Szomjúság

Nagyon meleg van, segítsünk a szomjas tollasoknak!

Gerevich András: New Yorkban

Hiába a hosszú távollét, a doktor szerint, 

még New York-ban is, testemben az ereknek, 

melyek agyamhoz és szívemhez viszik a vért, 

budapesti utcaneve van. 

Idegszálaim kivezetésein 

a hullámokat konvertálni kell, 

hogy kitisztuljanak a jelek. 

Emlékeimben a Csarnokban eszem lángost, 

és a Tabánban bújócskázom, mondta, 

ezért ne képzeljem át a múltat Manhattanbe. 

Nyelvemre Isten rátetoválta: Made in Hungary. 

Ez a szexepilem.

Puszta Sándor: Példázat egy őszi levélről

Most kezd leesni. 

Száll… 

Sem a földé, sem az égé, 

De a fáé se már. 

Lebeg könnyedén, keringve szárnyal. 

Nincs még kapcsolata a földdel, 

Sárral és halállal. 

Tiszta, 

Mint legelső könny, 

Mint tegnapnyílt hóvirágkehely, 

Mint szívről leszakadt sóhaj, 

Mint fényből született szivárvány, 

Mint érintetlen hópehely. 

Ilyen az életem. 

Vagyok, aki vagyok! 

Költő és pap – szívek közt lebegek. 

Egy kicsit földé, egy kicsit égé, 

Nem enyém, 

Nem is a tietek!

Szabó T. Anna: A mai nap

1. 

Képzeld, mi történt. Kora délelőtt, 

amint utaztam új lakást keresni, 

és azon tűnődtem, hogyan tovább, 

míg üres szemmel bámultam a boltok 

januári, kopott kirakatát, 

és annyi minden eszembe jutott –  

hirtelen tényleg csak a semmit láttam: 

a házak közül épp kirobogott 

a villamos, a hídra ráfutott, 

s a megszokott szép tágasság helyett 

köd várt a láthatatlan víz felett – 

döbbenten álltam.  

Köd mindenütt: a szorongás maga 

ez a szűk, hideg, fehér éjszaka; 

éreztem, hogy most ez az életem: 

hogy gyorsan megy, de nem én vezetem, 

hogy megtörténik, de mégsem velem, 

hogy ott a látvány, s mégsem láthatom, 

hogy sínen megyek, biztos járaton, 

de hídon: földön, vízen, levegőben, 

és felhőben is, mint a repülőben, 

s a valóságnak nincs egyéb jele, 

mint kezemben a korlát hidege.  

Két hosszú perc, míg újra volt mit látni. 

És most úgy érzem, megtörténhet bármi.  

2. 

Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van, 

csak feküdtem alattad boldogan. 

Egy másik város, egy régi lakás. 

És ezután már soha semmi más.  

Elvesztettem, de megtaláltalak. 

Csak azt vesztettem el, mi megmarad. 

Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem. 

Jöttél az úton, indultál velem.  

3. 

Levágott hajad sepregetem össze. 

Tizenhat éve együtt. Hány helyen. 

Terek, lakások. Nézegetem: őszül. 

Jaj, életem.  

Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni? 

Inkább szálanként összegyűjteném. 

Jó, tudom: soha semmit se dobok ki. 

De hát: enyém!  

Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó 

pöndör szirmai. Hogy hull minden el. 

Forog a föld is velünk, körbe-körbe. 

Nem érdekel.  

4. 

Nem érdekel csak a nyakad, a vállad. 

Ahogy megyünk egy téli hídon át, 

összefogódzva. Ahogy hazavárlak. 

Csak vándor hordja hátán otthonát.  

Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt. 

A csupasz padlón, széken, asztalon. 

Én nem akarok igazán, csak egyet, 

de azt nagyon.  

5. 

Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem. 

Házunk a várunk, így gondolkozom. 

Pedig nem kősziklára építettünk, 

hanem utazunk, egymás melegében, 

a ködös hídon, egy villamoson.  

És azt érzem, hogy megtörténhet bármi, 

mint akkor, ott, az első éjjelen. 

Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni. 

Ahova te mész, oda jöjj velem.

Szabó T. Anna: Akkor

Van perc, amiért mindent odaadnál. 

Elfészkeltem a fejem a nyakadnál. 

Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel, 

égre tárt csőrrel zengett a rigó.  

Az első csók. Két forró tenyered. 

Ahogy belülről megismertelek. 

Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis: 

szeretni jó.

László Noémi: Szomorúság

Mindig azt hiszem: más miatt 

ereszkedik a felhő, 

púpos az aszfalt, 

görcsösek a fák.  

Mindig azt hiszem: messziről 

érkezik lassan, 

költözik belém 

a szomorúság.  

Mindig azt hiszem: várni kell, 

elfogy vagy felszáll, 

mint a tengerről 

éjjeli pára,  

ő pedig szelíden lakik 

hitem alatt, és 

biztonsággal 

teríti azt magára.

Jevgenyij Vinokurov: A végtelenség szomja

A végtelenség szomja ez: gyalog 

nekivágni! Dűlő, domb, árok, mezsgye... 

Utakat róni nagyszerű dolog. 

Hogy megadta a sors, milyen szerencse!   

A járás jó zamatát ízleled. 

Eredj, ha csábít bújával a térség!   

A hajnalon ha pipacs szendereg, 

reggel már úgy köszönt, mint ismerősét.   

Mi az út? Rakosgatod lábadat, 

arra, hol felhőtrón magaslik égnek. 

Mégy, fenséges vagy, magányos, szabad, 

és mélyükre szívnak a messzeségek.   

Magadban érzed lüktetésüket 

s beleoldódol lassan az egészbe. 

Láthatatlan leszel. Vak és süket.   

De ezt már nem veszed magad sem észre.   

Rab Zsuzsa fordítása

Milan Rúfus: Megállíthatatlan

Okot az okozat követ, 

a törvényszerű megtorlás. 

Isteni igazság a neved. 

Istenítélet – semmi más.   

Késik – nyílik szánk panaszra, 

kik megtorlásra éhezünk. 

Isten nem az idő rabja. 

Több ideje van mint nekünk.   

Álnok szóval ne állítsuk, 

hogy az Úr művével baj van. 

Isten lépte mindig lassúbb. 

Lassúbb – s megállíthatatlan.   

Pereszlényi Sándor fordítása

Pilinszky János [Áttörni az értelem rácsait…]

Áttörni az értelem rácsait. 

Nem az űrbe jutni – a szabadságba. 

Mindenki szép, és minden szép ott. 

Minden, mindenki jó ott és igaz.

Képes Géza: Igen, de

barát?
igen
de
nem ér rá –
szerető?
igen
de
nem ér rá –
kártya-
partner?
sakk-
partner?
séta-
partner?                            
igen
igen
igen
de
nem ér rá
más-más
irányban
loholunk
pedig
mehetnénk
lassan
kézen fogva
együtt
bomlásnak
indult
az emberiség:
a sort mi kezdjük
s talán
be is
mi
fejezzük –
barátodnak
telefonálj
még
ma:
lehet
hogy
a vonal
holnap
már néma.

Bencze Mihály: Körforgás

ne ébredj fel míg 

nem látod álmod túlsó partját 

ne álmodj míg

nem érzed szerelmed fájdalmát 

ne szeress míg 

nem tudod mi a sötét gyűlölet 

ne gyűlölj míg 

nem tudod mi a magányos élet 

ne élj egyedül míg 

nem tudod mi a szárnyaló szabadság 

ne érezd magad szabadnak míg 

nem tudod mi a gyötrő rabság 

ne raboskodj míg 

nem tudod mi a csillag a remény 

ne remélj míg 

nem tudod mi a hit az erény 

ne higgy míg 

nem tudod mi a gyarló pogányság 

ne élj pogányul míg 

nem tudod mi a halál a temetés 

ne halj meg míg 

nem tudod mi a szent ébredés

Leopold Staff: Ember

Olvasom a történelmet 

És látom, mit tettél 

Az évezredek folyamán, Ember. 

Öltél, gyilkoltál 

S egyre arra gondolsz, 

Hogyan csinálhatnád jobban. 

Elgondolkozom, megérdemled-e 

Neved elején a nagy E-t?   

Dabi István fordítása