Szabó T. Anna: Akkor

Van perc, amiért mindent odaadnál. 

Elfészkeltem a fejem a nyakadnál. 

Hogy dobogott! Felettünk csukott szemmel, 

égre tárt csőrrel zengett a rigó.  

Az első csók. Két forró tenyered. 

Ahogy belülről megismertelek. 

Akkor tanultam meg, hogy mégis, mégis: 

szeretni jó.