Az ember is, ha jó,
Ha csak egy cseppet jó,
Siet segíteni.
Szűk mellét, keskeny homlokát,
Ösztövér erejét,
Üveg gyanánt
Elpattanó vékony akaratát
Szembefeszíteni
A sorssal és halállal.
Az ember is, ha jó...
S az Isten, ó Mindenható - -
Mindenható.
Mennyboltmellű és naphomlokzatú,
Hallatlan erejű,
Örök akaratú.
És jó.
Jó.
És nézi ezt.
A kínok tengerét.
Mindenütt, és a szomszédban is, itt.
És nem segít.
És nem segít.
Holott, mint mondják, eltörülheti
Egyetlenegy szemrebbenéssel
A kínok tengerét.
De nem teszi.
Mert minden, ami itt vigasztalan:
Dicsőségére van.
Dicsőségére van.
Ó, furcsa igaz Isten,
Aki kedvét
Önnön dicsőségében így leli.
S nekem, neked,
Minden így vergődőnek
Vigasz helyett
A rőt puszta-homokból felszökő
Zord, szikla-szürke talányt feleli,
Melytől a vér megalvad
S az árva szív még árvábban remeg:
" Az én gondolataim
Nem a tieitek."
1933 május 3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése