hideg estén, szürke város
jég szívében.
Mi, akik már nem vagyunk
fiatalok, bohók,
iskolában kedvesre várók.
Mi, kiknek felnőtt már gyermeke,
feledve elszállt időt, poros éveket,
melynek termése arcunkon vet
apró barázdát,
egymásra találtunk.
A város, mely koszos volt, és hideg
bánatát hordozta magában,
könnyezve fölénk hajolt.
Magamhoz húztalak.
Szád égőn, forrón csókolt,
eggyé váltunk.
Szép szemed, lángoló ajkaid
egy pillanatra feledtettek időt,
teret, mint ahogy
remegésed vágyam növelte.
Szerelmesen átfontalak, éreztelek.
Holnap újra látlak, újraélesszük
magunkban a vágyat,
szerelmes csókkal, virággal, bókkal,
újra csodálva az életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése