Kettesben...

2014. szeptember 5., péntek

Fodor Ákos: Kavafisz-hangminta

Szépségedre, ha van, büszke ne légy. Kaptad.

Szeresd, örülj neki.

És, ha tűnik,

veszteségnek, szégyennek ne tekintsd. Mondd,

- nem, ne is mondd, érezd csak - "köszönöm, hogy

voltam szép is, mások és a magam gyönyörűségére.

- Jaj, de milyen szép is most már kipihenni magam belőle...!"

Zelk Zoltán: Felelj, ha vagy!

Szélfútta levél a világ.

De hol az ág? de Ki az ág?

Władysław Łazuka: Pillanat

Hallod

az evezőlapátokkal

énekel egy csónak

A nádas és az erdő

úszik tova

a karok

feszült húrjain

A szigetről egy kócsag

röppen a magasba

mintha magával kívánná vinni

a tájat

Dabi István fordítása

Zelk Zoltán: Akkor

Már hallgat a szív. Fölhangosodnak

Isten léptei.

2014. szeptember 4., csütörtök

uram
sivatagba
temettük a szót
a kiszikkadt álmok
s a porló hit mellé
hisz úgysem értjük
már egymást régen

mégis
szavak nélkül
is maradj velünk
hisz vakok vagyunk
mindannyian: tükrünk
kettétört s már nem látunk
magunkban téged

Jakša Fiamengo: A láng megszelídítése

Tudod, szétáradunk

két égben,

a tiedben és az enyémben,

egybekötjük azokat

a halál parancsára

és semmid sem leszek

és mindened leszek

Dabi István fordítása

2014. augusztus 30., szombat

Bella István: Utószó

Ime az írás! Megúntam fölszedegetni

azt, ami nincs. A szalmaszál-esélyt.

Jövőbe ment harang, mohamúlt lep be, semmi-

-szívem csak akkor zendül, ha megzendít a szél.

Bella István: Levél helyett

Már megint esik az eső, már megint
csupa kék-zöld harapás a szívem,
már megint
vörös, zöld, sárga neonjaidban ázom
Varsó
és Budapest:
Hitted volna-e, hogy megnősz, mint a hajam,
mint az eső,
mint a szél a fákban.
Te vagy itt minden romos fal,
minden mécses te vagy, minden parázsló,
tisztelgő rózsa,
s te vagy itt minden új ház,
minden új emelet.
Szorítom arcomhoz hajad, de laza a szél,
kicsúszik ujjaim közül,
nem marad más, csak a hátráló ég,
egyre nehezülő szívem,
közted és köztem,
föld és ég között,
ejtőernyő nélkül szállva,
szabadon.

Bella István: Nélküled

Nélküled lelassul szívem

Nélküled nem ismerek magamra

Nélküled csak nézek magamra

Tűnődök honnan ismerem

Nélküled nem is én vagyok

Csak valaki lézeng helyemben

Ki voltam lakhelye ismeretlen

Másik földrészre távozott

Gyurkovics Tibor: Vízibicikli

Száz pillanat eggyé sűrítve
nagyon ragyog bennünk a nyár
az örvényesi strandon égve
vízibiciklink körbe jár

egy halhatatlan délutánon
csak körbe-körbe míg az ég
reánk teríti mint egy álom
átlátszó selyemköntösét.

Tóth István: Ártatlan világ

Engem nem tudott megingatni senki
- így szól a nád - mert én egyénileg
legyezgettem a zavaros vizet,
hogy zavartalan tudjon elpihenni.

Nékem tanúim az égbeliek
- szól a kígyó - nem tekerte el semmi
az agyamat. Tekerni s tekeregni:
nékem önként jött az édeni tett.

Én más elől nem futottam sosem
- így szól a nyúl, de magamtól jogom van,
míg saját irhámból ki nem futottam.

Nem taposhatott énrám senki sem
- így szól a csizma - s széttaposva hallgat
a könnyes fű - sok kőre hullott harmat.

Benyó Judit: Madarak az őszben

Hatalmas madár-felhők fejem fölött,
imbolyogva száll az ősz,
szárnyak emelkednek,
magasba repülnek,
táncolnak,
tánc
az éjszakában,
aztán fáradt szárnycsapással,
sűrűlombú fák között megbújnak éjjel,
a csend éjszakájában,
szomjúságom egyre nő -,
őszi harmatba burkolózva, fázósan,
szeretetre vágyva,
visszatérek,
viharvert életem ritka percei
bivalycsordaként törnek át a tájon.

Benyó Judit: Szárnysuhogás

I

Szárnysuhogás
az ég sötétjében, egyre magasabban,
hová repülsz madár-szívem,
csodamadaram?
Faleveleket kergetsz,
az elsuhanó szerelmet siratod?
Időtlen időkig szeretni,
mögöttem a nyár forró-aromájú lebegése,
most az ősz zizegését hallgatom,
és látom az októberi, sápadt csillagok
sugárzó villogását,
elmaradt ölelések éjszakáinak fájdalma.

II

Novemberi köd, sírás hallatszik
a nedves falevelek fölött -
szíved hallom dobogni a novemberi
éjszakában,
álmok az idő sikátorában.
Melletted lenne újra kivirulásom,
életem féktelenül száguldana
vad, zord hegyek felé.