2026. június 12., péntek

Trausch Liza: A szeretet mérlegén 4/4




Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni.  13 Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. 
1 Kor 13, 1-8  13   


LEGNAGYOBB A SZERETET

               Emlékszünk, hogy estéről estére mérőnapra jöttünk. Isten meg akart mérni minket a szeretet mérlegén. Isten előtt egyetlen érték van. Nem ér semmit a szép beszéd, a tudomány, az ismeret, a legnagyobb áldozatkészség. Semmit nem ér az  adakozásunk, a jó cselekedeteink. Isten mérlegén minden semmi, semmi, semmi. Vajon mivel fogsz egyszer majd megállni a nagy mérő napon Isten ítélőszéke előtt, ha mindez semmi? Egyetlen érték lesz ott, - egyetlen érték a szeretet. Kénytelenek voltunk meglátni, ez az, ami nincs bennünk. Megláttuk-e amire azt hittük, hogy szeretet, az  nem az. Nem türelmes, nem önzetlen, nem tud megbocsátani, és olyan hamar elfogy. Minden egyes ponton megláthattuk, hogy ez sem az.  

Az egyetlen érték, ami Isten színe előtt érték lesz, a szeretet és ez nincs bennünk. Nem kevés van bennünk, - hanem nincs. Amikor a legkritikusabb pillanatok vannak, elfogy.  

Az utolsó mondat, így hangzik: " Most azért megmarad a hit, remény, szeretet e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet." Most azért megmarad. Mennyire aktuális az Ige. Ennek a hétnek vége van, valami elmúlt, valami elfogyott, de valami megmarad. Ezt akarja most az Úr nekünk megmutatni, hogy mi az, ami megmarad.   

Életünk egy kicsi útszakaszát együtt tettük meg. Ezen az estén megállapítjuk, hogy elfogyott. Minden este énekeljük:, - " Mond, hová visz az út?" Testvér, a további utad hová visz? Most már külön, most már nem együtt. Minden este készültünk, jöttünk, és most már nem. Újra mondom, valami elfogyott, valami elmúlt, de az utolsó estén Isten szeretné mondani, hogy mi az, ami megmarad.   

Három dolgot mond: " Most azért megmarad a hit, remény, szeretet." A hit kezdete a szívünkben a vágy. Amikor valakinek a szívében már ott van a vágy, az már kezdete az új életnek. Nem tudom, hogy felébredt-e benned a vágy? Talán már az hozott ezen az estén. Amikor a vágy felébred, felébred a hit. A hit odavisz, ahol az Igét hallani lehet. Mert a hit hallásból van. A hit odavisz, ahol magvetés van, ahol szórják a magot, és ahol belehullhat a nyitott szívbe, a vágyakozó, kereső szívbe. Vajon, így jöttél-e most ide? Már nem kellett rábeszélni, már minden szóra figyelek, mert látom, hogy itt valami csodálatos dolog történik velem. A vágy hit kezdete.   

Elmúlt a hét, és a hit megmaradt. Ez a hit fog tovább hozni Ige közelbe. Ez a hit nyittatja ki reggel a Bibliát, hogy Isten magvetése folytatódjon a szívedben. Ez a vágy , és ez a hit addig nem nyugszik meg, amíg valóban a tied nem lesz. Úgy szeretem a Bibliának ezt a mondatát: " Boldogok, aki éhezik , és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek." (Máté 5,6) Éhezed, szomjúhozod már? Az igazság maga Jézus! Ezzel az ígérettel szeretném ezt a mondatot befejezni: meg fogsz elégíttetni. Akiben már felébredt a szomjúság, a vágy, bizonyos, hogy megkapja. Isten Igéje mondja, és ezért igaz.  

A hét elmúlt, az esték elmúltak, de ezzel semmi nem múlt el, mert a hit megmarad. Tovább működik, munkálkodik egészen odáig, amig abból a magból élet nem lesz. Minden élet magvetéssel kezdődik. A lelki élet is. Ha csak egy Ige is hullott a szívedbe, az ott elkezd majd mozogni, és egyszer csodálatos új élet lesz belőle. Megmarad a hit!  

Az Ige azt is mondja: megmarad a remény. Nem tudom van-e közöttünk már olyan, akiben felébredt a remény.  Talán nagyon csüggedten, reménytelenül jártál már ebben a világban. Hány ember van olyan reménytelen állapotban, hogy azt mondja: legjobb volna meghalni. Hitrejutásom előtt sokszor azzal ébredtem: milyen jó volna már egyszer nem felkelni. Nem volt különösebb bajom, csak nem volt reményem. Akárhogyan is vagyok most, belőlem szeretettel, örömmel teli ember lesz. 

Felébredt-e benned a remény? Ha igen, azt mondja most neked az Úr, hogy ez megmarad. A hét elmúlik, de a remény, ami felébredt benned, nőni fog. Mert, ami élő az mindig nő. Az élet fejlődő, növekedő élet. Az a remény egyszer látássá teljesedik.   Felébredt-e benned a remény, hogy nálunk a családban minden megváltozik? A remény a tieiddel kapcsolatban, hogy a gyermeked is más lesz. Bármennyire is reménytelen most, ő is eljuthat majd oda. Az egész családunk újjá lehet. Még boldogok lehetünk együtt. Ott van-e benned a remény, mert látod ez az, ami megmarad. Bár ebből a hétből megmaradna a hit a remény. Ez a kettő csak a földi életben lehet. Amikor majd átlépsz a nagy kapun, ott már nincs hit, mert a hit látássá lesz. Ott már nem lehet hinni, mert látsz. Látod, hogy van üdvösség, van kárhozat, ott már látod, hogy minden igaz. Megtérni csak itt lehet. Ott már nem! A reménység beteljesedik, csak ebben a földi életben marad meg a hit, és a remény.  

Egyetlen valami, ami átlépi a mennyország kapuját, - a szeretet. Azért a legnagyobb! Mert ott  átérkezel a szeretet országába. A szeretet kísér át abba az országba. Ezért a legnagyobb. Amikor véget ér a hit és a remény, akkor ez a legnagyobb megmarad. " Most azért " olyan jó, hogy most mondhatjuk, amikor elválunk: " Most azért megmarad a hit, a remény a szeretet, e három: ezek közül pedig legnagyobb a szeretet." Sokat hallottuk már, hogy  a szeretet a legnagyobb parancs. Minden parancs között a legnagyobb. Amikor Jézust megkérdezik, melyik a legnagyobb parancs, elmondja a kettős parancsot, amiről sokat hallottunk ezen a héten. " Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, és minden erődből, és teljes elmédből, és a te felebbarátodat, mint magadat." (Lk 10,27) A legnagyobb parancs.  

De nem csak a legnagyobb parancs hanem a legnagyobb vágy. Olyan sokszor mondták az emberek, hogy ezt a világot három vágy mozgatja: a pénz, az arany, másik a szex, óriási vágy, és a harmadik a dicsőségvágy. Jó volna megnézni, téged melyik mozgat?  

Újra csak mondom, hogy a legnagyobb a szeretet-vágy. Kicsi gyerektől az öregig mindenki, ezt áhítja, ezt keresi. Egy milliomos örökbe akart fogadni egy gyermeket. Az elhagyott gyerekek otthonából választotta ki azt a gyereket, akit örökben akart fogadni. Sorolta a gyereknek, hogy mi mindent fog majd kapni. Lesz egy külön szobád, elmondta milyen játékai lesznek. Lesz egy kicsi autód, egy kis repülőgéped. A gyerek unottan hallgatta, - ha maguk csak ennyit tudnak adni, akkor nyugodtan itt is maradhatok. Döbbenten kérdezték: miért, hát mi kellene neked? Egy ember, aki szeret! Nem lehet ezt helyettesíteni semmivel. Minden embernek ez a vágy mozgatja a szívét, hogy legyen valaki, aki igazán szeret engem. Gondoljunk a szerelmesekre, mennyit kérdezi a másik újra és újra: szeretsz, igazán szeretsz, később is fogsz szeretni? Vallatják egymást az emberek, mert ezt keresi mindenki szomjasan. Szeretet-koldus minden ember. Egy kis megértést, egy jó szót, egy mosolyt. És nem kapja meg, amit keres.   

Gondoljunk arra az asszonyra a Bibliában, akivel az Úr a samáriai kútnál beszélget, - öt férjem volt. Mindig újra a vágy, hátha ez szeretni fog, hátha ez megbecsül. Öt férjem volt, a mostani nem férjem. Mennyi csalódás, mennyi fájdalom, mennyi seb, mennyi könny.  

A legnagyobb parancs, a legnagyobb vágy, a legnagyobb csalódás, mikor újra és újra rájövök, hogy ez sem ért meg, ez sem szeret, ezzel sem tudok együtt maradni, ez sem oldja meg az életemet. Valaki elmondta, amikor rájöttem a férjem nem az, akinek képzeltam, hogy nem szeret, csak a testem volt érdekes, - akkor a szívemre öleltem az első gyermekem, ez szeretni fog, ez egészen az enyém.  

Vajon, átmentél-e már az utolsó csalódáson, a gyermekedben való csalódáson? Ott is hiába volt minden, nem szeret úgy igazán. A legnagyobb parancs, a legnagyobb vágy, a legnagyobb csalódás. És testvér a legnagyobb adósság. Amikor eltemettél valakit a családból, akkor tudtad, hogy adós maradtam a szeretettel. Talán az édesanyád sírjánál tudtad, hogy iszonyú adósság. Most már nem tudok fizetni, már nincs lehetőségem. Csak még egyszer újra kezdhetném, - mondják sokan egészen más lennék. Ha egyszer megállsz majd a házastársad koporsója mellett, akkor fogod megérteni ezt a legnagyobb adósságot. Ez a milliós adósság a kifizethetetlen, a jóvátehetetlen.  

A múltkoriban beszéltünk arról az Igéről, hogy hol vannak a vádolóid? A bűnös asszonynak mondja az Úr: " Asszony, hol vannak azok, a te vádolóid?" (Jn 8,10) És a tied? A sírban vannak?  Ne hidd, hogy azzal elhallgatnak. Hol vannak a vádolóid, a testvéred, a gyerekeid? Jó volna, ha végig hallgatnád őket, és nem mondanád mindig, hogy nem én voltam az oka, ti voltatok olyanok. Mindennek ti vagytok az okai. Hol vannak a te vádlóid? Egyszer előjönnek majd. Jó volna, ha ma engednél, és végig néznéd az adósságod.  

Emlékszem arra a napra, amikor Isten nekem mondta ezt, és oda kellett jussak, hogy mindenki vádolhat engem. Mindenki, akik között egyszer Igét hirdettem. Mindenki jogosan vádolhat, hogy nem mondtad igazán. Nem tudtad elérni a szívüket. Csak ennyit tudtál mondani erről a szeretetről? Jogosan vádoltok majd, hogy nem tudtam igazán elmondani. Ezer ujj mutat majd rám, - de rád is. A szomszédaid, akik egy faluban éltek veled, a rokonok, a gyerekek. Hol vannak a vádolóid? Milyen jó volna, ha most látnád meg az adósságot, a milliós szeretet-adósságot.  

A legnagyobb parancs, a legnagyobb vágy, a legnagyobb adósság.  

Azt mondja Igénk: " Legnagyobb a szeretet. Azt szeretném még elmondani, hogy a legnagyobb bűn visszautasítani. Ennél nagyobb bűn nincs. Ez az, amire a Biblia azt mondja: van halálos bűn. Aki visszautasítja a szeretetet a legnagyobb bűnt követi el.   

Egy gyerek tehetséges, híres futbalista volt. Édesanyjának egy imádsága volt, hogy fia megismerje Jézust. Fiam, sokan tapsolnak neked, sokan ünnepelnek. De, nem ér semmit, jöjj Jézushoz, jöjj a kereszthez. Azt mondta a fiú, az egész vallásos mese nem érdekel, hagyjon békén. De amikor sok év múlva összeaszottan , és kicsin betettük anyámat a koporsóba, amikor a temetőből visszajöttem, fejemet a falba vertem, és úgy kiáltottam, hogy nem bírom! Utolért a visszautasított anyai szeretet.   

Egy másik példa arról szól, hogy egy férj, aki iszákos volt, nem törődött azzal, hogy felesége miből él. Pénzt nem adott haza elitta, máshova hordta. Amikor egyszer megint részegen jött haza, levetette magát az ágyra. Ahogy az első álmából felébredt, észrevette, hogy egy kis villany ég. Felesége ott varrt a gépen. Nagyon csendesen, hogy őt fel ne ébressze varr a gépen éjjel. Feltűnt neki, amit eddig nem látott, hogy milyen sovány, és mennyire sápadt. Soha nem volt ideje meglátni a feleségét. De ebben a felébredt állapotban meglátta. Abban a percben mindent megértett. A feleségem éjjel dolgozik, hogy a gyerekeknek kenyeret adjon. Én pedig iszom, és a kocsmában verem el a pénzt. Ez az asszony, még most is szeret engem? Még most is képes erre? Az asszony csak arra lesz figyelmes, hogy zokogást hall. Odament az ágyhoz, és látta, hogy a férje zokog. Utolérte a visszautasított hitvesi szeretet.  

Megint egy apa, aki a maga feje szerint élt. Mindenét eladta, kiment Amerikába, hogy ott éljen tovább. Aztán írta haza az első levelet, hogy itt sem tudok megélni. Itt is szegény vagyok küldjetek pénzt. Az asszony kidobta a levelet a papírkosárba, ez a férfi nem érdekel tovább. De a legnagyobb gyerek kiszedte a levelet. Elmúlt egy pár hét, az édesapa hazajött a kocsmából, a maga kis nyomorult szállására, és ott talál egy levelet, és pénzesutalványt. Édesapám, elolvastam a leveled, annyira szeretlek, ez az első fizetésem elküldöm neked. A férfi órákig ül az asztal mellett, és sír. Eldöntötte, összeszedem magam, nem iszom többé. Haza megyek, hogy apja legyek ennek a gyereknek. Utolérte a visszautasított gyermeki szeretet.   

Érzed-e, hogy ez a pokol, ez a legnagyobb bűn, valakit visszautasítani. Nem tudom, mit fogsz majd csinálni testvér, ha egyszer utolér a visszautasított Golgotai szeretet. Régen keres már, de futottál előle. Egyszer utolér. Jaj, csak most érne utol ezen a héten. Ne ott majd az örök kárhozatban. Tudod, hogy mi a kárhozat? Egy örökkévalóságon keresztül égett az a Golgotai kereszt, az átszögezett két kéz, az a könnyes szempár, az a töviskoronás fő. A megbocsáthatatlan bűn, a halálos bűn, visszautasítani Isten Jézus Krisztuson  keresztül kereső szeretetét. Nagyon kérlek, meg ne tedd! Nehogy megkeményedjék a szíved.   

Ezen a héten minden este láthatta a Krisztus-főt, a vérzőt. Most utoljára felmutatja még neked Isten, - így szerettelek -  nem kell? Még egyszer visszautasítod? A legnagyobb bűn, - ebbe el lehet kárhozni. Senki nem fog elkárhozni a bűneiért,  de azért igen, mert visszautasította Isten megváltó szeretetét.   " 

Legnagyobb a szeretet." Hadd kérjelek itt, most az utolsó szó jogán, testvér, meg ne tedd. Ma meg ne tedd!   

Imádkozzunk! Urunk, tudod, hogy mi mindennel akartuk csillapitani ezt a mérhetetlen vonzást.  Sokan a szórakozásban, munkában próbálták csillapítani. Semmi nem elég. Az emberi szeretet sem elég. Könyörülj rajtunk, hogy ma meg tudjunk állni, és le tudjunk rogyni ott a kereszt alatt. Hadd tudjunk ma elmondani Neked mindent, igazán. Hadd érjen utol egy életre, az Úr Jézus mentő szeretete. Kérlek, könyörülj rajtunk, hogy egyikünk sem utasítsa vissza. Hadd kérjünk Uram egy szívvel mindnyájan, ne legyen ma ebbe a templomba senki, aki ezt a rettenetes bűnt elkövetné. Áldj meg minket, hogy csendben meg tudjuk köszönni, hogy Jézus meghalt a bűneinkért. Ámen.  

Fót 1986. február.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése