szemében sárgás... gyáva... irigység...
Kezében egy fa... mit penget... penget...
Talán... lant lehetett réges rég.
Ott ült kopottan nappal, éjszaka
Az ajka törten, elhalón remeg
Azt mondják Ő a senki lantosa
Csak suttog bambán vad énekeket.
Bomlottan bárgyun mindég énekel
Hajadon-főtt... nyárba... hóba... fagyba…
csak dalol, s nem áll szóba senkivel
Dalol éjszakába, alkonyatba
És kérdezték: „Ki vagy...? Ki volt Apád...?”
Csak énekelt és közben könnyezett
És kérdezték: „Volt kedvesed...? Arád...?”
Csak énekelt és hüljén nevetett
Ha kérdezték: „Nincs gyermeked...? Anyád...?”
Egy csendes régi szonettet nyögött...
Hivták: „Gyere... kapsz ételt... jó szobát...”
Dalolt... aztán vadul kiköpött!
Ő volt a semmi őrült dalossa...
Ő volt a koposz piszkos rejtelem
Hogy honnan jött? ... Nem tudták meg soha
És megfagyott egy téli éjjelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése