B. Tomos Hajnal: Búcsú a nyártól

Levettem szalmakalapomat
és megmerültem
a parton felejtett
nyomokban,
hajamba fontam
a leáldozott fények
mirtusz-illatát,
sirálytollak sós
habjával itattam
arcomat.
Aztán elindultam
a növekvő árnyak
irányába.

Boér Miklós: Turista himnusza

Te vagy nekem a nagy mindenség:
A nap, a hold, a csillagok,
A virág, mely ezer színben ég
És a zengő madárdalok.

Te vagy nekem a kopasz szikla
S kőkeblében a némaság;
A végtelen szent, örök titka,
Mit kutatni nagy balgaság.

Te vagy nekem a szilaj orkán,
A lobbanó villám szava.
És azt hiszem, hogy zengő torkán
Csendül ajkad örök dala.

Te vagy nekem a tavasz fénye,
A forró nyár izzó heve;
A sápadt ősz bús temetése,
Fagyasztó tél zordon szele.

Te vagy nekem a szent valóság:
Hittel, vággyal, tűzzel tele;
A komoly munka, víg bohóság,
Az imádság és ihlete!

Te vagy nekem a szárnyas lélek,
A szív, amely vágyón dobog;
A szerelem, a melyben élek,
Borús napok és boldogok...

Te vagy nekem az örök minden:
Asszony, leány, élet, halál
S én vagyok az, ki, örök Isten
Mindenütt Te reád talál!...

Ady András: Petit cloches

Hajolj egy kicsit előre,
látod? ez, itt egy apró
virág; hogyan nyílt
ennyire merészen bele
a télbe? ne kérdezd!
miért ne lehetne a dermedt
fehérnek is saját, furcsa,
színes jövevénye?
Figyelj! pillanatra hallható:
a szirmok között, elvétve
bár, de harangszó is akad …

az általam hozott búcsúcsokor
ha rázom, vajon miért zúg
ijesztően, s erre válaszul,
odakinn, vajon kiért is
harangoznak?

Szemlér Ferenc: Gyémánt

 sk.

Mint Krisztus szent testét a pap,

magamba olvasztottalak

s mióta bennem rejtezel,

a testem fénylik és tüzel.

Csodálkoznak az emberek,

bámulják gyémánt-testemet,

hogy mily áttetsző, mint ragyog

és azt hiszik, hogy én vagyok.

Jan Twardowski: többé-kevésbé

Ó e szavak – többé-kevésbé
hajtogatják akaratlanul is őket
így-úgy
akárhogy
ügyetlenül
szájról szájra adják
ki érti meg
s ki érteti meg
hogy a kevesebb
több

Zsille Gábor fordítása

Zelk Zoltán: Október

Arcába csapódott gyűrt falevelekkel 

s véreres szemekkel 

befordul utcánkba az első őszi reggel.

Zelk Zoltán: Így mondta el

Így mondta el álmát a vak: 

Az égboltot fölhasította 

egy fejszeélű pillanat.

Négyesi György: nékem

a tejben te vagy a fehér

a kalácsban az íz
cserépbögrémen a pötty
hálókabátomon a gomb
ha alszom paplan simogatása
ha ébren vagyok harangkondulás
szerelmed üvegdobozba tettem
s derekamhoz szorítva
 rohanok
egy vonat után ami
elment

Zelk Zoltán: Közeleg

Még csak leskel az ősz, de már 

harangoznak a lombok.

Fodor Ákos: Kavafisz-hangminta

Szépségedre, ha van, büszke ne légy. Kaptad.

Szeresd, örülj neki.

   És, ha tűnik,

veszteségnek, szégyennek ne tekintsd. Mondd,

- nem, ne is mondd, érezd csak - "köszönöm, hogy

voltam szép is, mások és a magam gyönyörűségére.

- Jaj, de milyen szép is most már kipihenni magam belőle...!"

Zelk Zoltán: Felelj, ha vagy!

Szélfútta levél a világ. 

De hol az ág? de Ki az ág?

Władysław Łazuka: Pillanat

Hallod

az evezőlapátokkal

énekel egy csónak

A nádas és az erdő

                       úszik tova                        

a karok

feszült húrjain

A szigetről egy kócsag

röppen a magasba

mintha magával kívánná vinni

a tájat

Dabi István fordítása

Zelk Zoltán: Akkor

Már hallgat a szív. Fölhangosodnak 

Isten léptei.  

Oláh András: ima

uram
        sivatagba
temettük a szót
a kiszikkadt álmok
s a porló hit mellé
hisz úgysem értjük
már egymást régen

mégis
         szavak nélkül
is maradj velünk
hisz vakok vagyunk
mindannyian: tükrünk
kettétört s már nem látunk
magunkban téged

Jakša Fiamengo: A láng megszelídítése

Tudod, szétáradunk

két égben,

a tiedben és az enyémben,

egybekötjük azokat

a halál parancsára

és semmid sem leszek

és mindened leszek

Dabi István fordítása