M. Fehérvári Judit: Őszi szonáta

még fényeket szikráz

de vénül a táj

szalmát báláz

a szél s az elejtett

szálakat égbe röpíti

lenn az avarban

piruló bogyók

csókolgatják a csöndet

s az ősz tubusából

buggyanó színek

keverednek az

ősi palettán

ám gyülekeznek a felhők

és az esőtől rozsdás

lombokat megcsípi a dér

esténként már

foga serken a fagynak

készül a tél de a dermedt

ágak kérge alatt lapuló

rügyekbe csomagolva

szunnyad a Zöld

a remény

M. Fehérvári Judit: Végállomás

Hiányoznak az őszinte hegyek,
a sehova sem rohanó séták,
mikor a járás gyönyöre a lényeg,
mikor nem vágyom arra,
hogy várjanak valahol,
előttünk utak, mellettünk fák suhannak,
és nincs tervünk magáról az útról.
Egy terv nélküli élet hiányzik,
amit csak Veled élhetek,
s mikor éppen süllyednem kellene,
azért is szárnyra kapok,
s albatroszként röppenek
az égbolt ereszéig,
ahol a felhők szélei ragyognak,
s egy régebbi repülés emlékeként,
de Melletted azt is tudom,
viasztól súlyosan sohasem hullanak
Ikáriába a tollak, s én nem Ikarosz vagyok,
de Te mégis valódi hős vagy, Daidalosz,
ki gyermekeként óv, s vigyáz rám,
akárhogyan is borul felettünk össze
a néha ragyogó, máskor meg haragos
ÉGBOLT.

Sebestény-Jáger Orsolya: Vándor évek

Bocsásd meg vándor éveim.

Sok volt. Messzire vitt.

Jó lenne lábadhoz kuporodva

hinni: ott vagyok megint,

hol gyermek énem lobbant

huszonegy évemmel,

a lappangó sötétet űzted el

egy régvolt áprilisi reggel.

Messzire kellett tévednem,

hogy értsem: e vándorlás mit jelent,

és sokáig kellett sírnom,

mikor megértettem hűségedet.

Sebestény-Jáger Orsolya: Őszi imádság

Engedd látnom a vadgesztenyefákat:

lombjaik között elszunnyad a bánat.

Engedd tudnom: ott ahol én lakom,

 letérdel a csönd az elárvult gallyakon.

Míg haza baktatok az árnyas fák alatt

a kitárult világ már mögöttem marad

és köröttem puhán nyújtózik a reggel,

engedd meglátnom gyermekszemekkel

a szépet, mely útra kel, s kitölti a teret.

- a hársfák tudják, hogy így rendeltetett -

míg meglátjuk újra pazar színein át

a teremtett rend tiszta alázatát.

Bob Gass: Szabadulj meg a lelki terhektől!

„Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, 

mert az tökéletesen összefog mindent.” 

(Kolossé 3:14)

Ha neheztelést hordozol magadban, vagy folyton felemlegetsz múltbeli hibákat – akár másét, akár a magadét –, akkor tudod, hogy milyen érzés lelki terheket cipelni. Nehéz életben tartani egy olyan kapcsolatot, ahol egyik fél sem dolgozta fel a múltban történteket. A lelki teher, mint a mások hibáztatása, nem enged továbblépni. Például, ha valaki a múltban megbántott, és ezt te nem tudtad elengedni, akkor minden alkalommal, amikor a társad valami hasonlót tesz, valószínűleg indokolatlanul heves indulat tör ki belőled, mintha ő az a személy lenne, aki korábban megbántott. Amikor ez történik, ez társadnak rosszul esik, nem is érti, miért reagálsz túl egy apróságot, ami a felszínen jelentéktelennek tűnik. Ahogy ki szoktad takarítani az otthonodat, hogy megszabadulj a szeméttől, ugyanúgy tisztán és rendben kell tartanod elmédet, érzelmeidet, lelked házát is. Az imádság, olvasás, lelki tanácsadás, naplóvezetés, elmélkedés és lelkigyakorlat jó módszerek annak megelőzésére, hogy múltbeli problémák beszivárogjanak a jelenlegi kapcsolataidba. Ha pedig időnként mégis előjönnek, akkor legjobb ezt megbeszélni azokkal, akikkel kapcsolatban vagy. Csak törekedj arra, hogy kedvesen és őszintén tedd ezt. A régi mondás, miszerint: „szeretni azt jelenti, hogy soha nem kell bocsánatot kérni” – nagy tévedés! Inkább a Szentírás útmutatására hallgass a lelki terhek kezelésére vonatkozóan: „a nap ne menjen le haragotokkal” (Efezus 4:26). A Biblia azt mondja: „… öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kolossé 3:12–14).

Forrás: maiige.hu

Kálnoky László: Ami ránk vár

Mi most körülvesz, egykor gyilkosod lesz.
Majd megtudod, ha szemed hidegen lát,
az idő roncsot mint formál belőled,
s rózsáskertedből kénköves gyehennát.
Mert törvény van, s uralkodik fölötted;
beteljesül, amire sorsod ítél,
hogy ember-voltod végigéljed, ám
mélyebb lényegéhez ne közelítsél.
Leszel üde ifjúból reszkető agg,
fölösleges lény, kit mindenki megvet,
ki ezer gyöngeséggel undorít,
és ujjain számlálja napjait meg.
Lassú égésed örökké emészt;
beolvaszt a természet szörnyű gyomra;
üzemét hűvös agy működteti,
mely végül az ítéletet kimondja,
hogy ne járj többé, csak feküdj hanyatt,
hogy anyag voltál, s légy megint anyag.

Kálnoky László: Találkozás

Még néha megjelensz az ingoványos szürkületben.
Arcod sárgán világító holdudvarában
elhalnak a fényérzékeny növények.
Nem látható drótakadály borzolja tüskéit közöttünk.
Az asztalon lassan elvérzik a vörösboros pohár,
és jeladás reccsen a bútorokban.

Elindulok, az eső tengerzöld hullámai arcomba csapnak,
a léten túli navigációt próbálgatom, ügyetlen tengerész,
akit mindig tévútra visz valami gúnyos szélroham,
és küzd ereje fogytáig a rosszindulatú áramlatokkal.
Vagy mint aki koromsötét szobában ébred,
s találomra botorkál valamerre,
székekbe ütközik, és tapogatózó keze
az asztalon az apró tárgyak rendjét megzavarja,
s az ajtót keresi, mit régen befalaztak…

Kálnoky László: Lemondás

Ha egyszer nem a megszokott eget
látjuk, csak egy hatalmas, sáros udvart,
ahol hajnalban összesöprik
a fényevesztett csillagtörmeléket,
s halljuk a kapuszárnyakat csapódni,
ha egyszer érezzük, hogy a szavak
kútba hulló kövek,
ideje elindulni lefelé
a magunk választotta alvilágba
vezető csigalépcső
izzó spirálján.

Kálnoky László: Megbánás

Zsákutca béna foglya,
arcod megmártanád sekélyes pocsolyákban,
gyászlobogóba takaródznál,
megvénülnél idő előtt.

Holtágak csöndje vesz körül,
döglött halak hasán látod viszont
tulajdon sápadtságodat.
Egy személytelen ujj
korommal festi az egekre:
így történt, így marad.

Bertók László: Boldogság-dal

Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed,

csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret.

Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,

s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.

Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,

és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább.

Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,

egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.

A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,

Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!

Radnóti Miklós: Szerelmes vers Boldogasszony napján

Fázol? várj, betakarlak az éggel,
hajadra épül a hímzett csillagok
csokra és holdat lehellek a
szemed fölé.

Már nem húz madarak búbos szerelme,
csak házak tárják lámpás ölüket
a szélnek és hangtalan fákon
ring a szerelem.

Valamikor az asszonyom leszel
és átkozott költők rettentő téli
danákkal valahol a hegyeknek
alján hiába énekelnek.

Szép bánat feszül a homlokom
alatt és fekete tájak tükröznek
sötéten összecsörrenő fogaimon:
ne félj.

Csak a februári egyszerűség
érett most bennem szerelemmé
és teljes vagyok már, mint nyáron
egy zengő égszakadás!

Tamás Tímea: Töredék egy álomvadász naplójából

valaki engem álmodik

s álmában nagyon fáradt

feldagadt szívvel aluszik

nem vár nem békít nem lázad

álma az életem - megalvadt

vérrel teli cserépfazék

kiégett falán furcsa védjegyek

érthetetlen nyelvű kotyvalék

illatok ízek nélküli szavak

mélyükön ezüstcsengettyűs lakat

Tamás Tímea: Pietà

Uram,
amikor körém térdelnek a templomban a szentek,
zsolozsmát susognak, s halkan énekelnek,
s a pénz sötéten csillan a persely fenekén,
akkor érj hozzám úgy, hogy hozzád érjek én,
s ha nem volnál, ha Velencében vagy Fiorenzában
egy torzón csillanó napsugárban vagy egy Pietàban
időznél, Uram, ne feledd, hogy minket
idezártál, s vezekelni bűneinket
nem tudjuk immáron a múló időben,
s bent a székesegyházban vagy kint a temetőben
együtt is nagyon magunkra vagyunk,
elveszünk, ha szólunk, el, ha hallgatunk.
Uram, tudjuk, csúf helye ez az időnek,
de lelke van itt is a kifaragott kőnek,
ezért, Uram, ha ott vagy elrejtőzve a Pietàban,
kegytartók mélyén vagy barátcsuhában,
gyere, nyiss ajtót, s engedj szabadon minket:
segíts elválasztani bőrünktől bűneinket.

Gyurkovics Tibor

" Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd,

tiéd a sóm, kanalam,

mezítelen kell idejönnöd,

hogy rádadjam, ami van."

Weöres Sándor: A társ

Keverd a szíved

napsugár közé,

készíts belőle

lángvirágot,

s aki a földön

mellén viseli

és hevét kibírja,

ő a párod.