A nap gondolata

Istennel minden könnyebb.

Trausch Liza: Vétkeztem - Imádkozz!

"Akkor ment a nép Mózeshez és mondának: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozott Mózes a népért." 

4Mózes 21,6-7 

 A próba vagy hálát, vagy megkeseredést válthat ki belőlünk. Ez a kettő történhet velünk útközben. Minden embernek van lelkiismerete, csak van, akinél alszik. Olyan ez, mintha valaki az autójáról leszerelné a féket, mondván, menjen szabadon. Ilyen ember nincs! Isten életedre lelkiismeretet szerelt fel, vigyázz, el ne altasd! A bűnnek láza van. Mi mindent kimagyarázunk. Frontátvonulás - mondta nekem valaki. Fogjuk mi mindenre, csak szembe ne kelljen vele néznünk, hogy a baj nem kívül van, hanem belül. Van rögtönítélő bíróság. Kimondok egy szeretetlen szót, és a vészcsengő megszólal. Amikor majd Jézust megtalálod, és a bűn terhét leveszi rólad, akkor mondod majd: nem tudtam, hogy ilyen teher nélküli, szabad élet is van a világon. A nép megtalálta az utat Isten emberéhez, Mózeshez. Kimondtak valamit, amit ha ebben a földi életben nem mondasz ki, egy örök életen keresztül mondhatod: Vétkeztem! Csak akkor már hiába. Bár most tudnád kimondani, hogy én vétkeztem, nem az emberek és nem a körülmények a hibásak. Jézusban lehet látni, hogy mit tettünk Istennel. Ami a szenvedéstörténetben végbement, naponta csináljuk Jézussal. Dávid sok mindenki ellen vétett, de amikor a Szentlélek rámutatott bűnére, azt mondta: " Egyedül Te ellened vétkeztem" (Zsolt 51,6). Jó volna ma meglátni, mit tettél Istennel, emberekkel, szüleiddel. Ne igazoljuk magunkat azért, amit soha nem tettünk meg velük, értük.     

Forrás: Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből Trausch Liza igehirdetéseit a http://trauschliza.mbb.hu oldalon lehet elérni.

Petőcz András: Ilyen a nap – szívdobogás

Szívdobogásra ébredek, izzadtan, mondják, hogy 

ez nem a legjobb, mindennek előjele lehet, ki tudja, 

minek, mondják ezt is, hogy majd valamikor, haj-

nalban kelek, vár a munka, gépelem bele a világba, 

ami a feladatom, nehogy azt higgye bárki is, hogy 

nincs feladatom, nagyon is van, a gépelés‐bele‐  

a‐világba a feladatom, ez most az a tevékenység, 

ami jelenthet valami életet, valamit, amiért 

érdemes felkelni hajnalban. 

Szívdobogásod miatt vagy annyira izzadt, mondja 

valaki, igazat adok neki, nem vitatkozom, addig jó, 

persze, amíg van szívdobogás, hajnali szívdobogásom 

add meg nekem ma, suttogom, iróniának ezt nem 

mondanám, csak egyszerű imának, lehet-e manapság 

imádkozni, az ima segít‐e bármiben?, kérdezem, és 

nem tudok választ adni, nem is akarok, vagyok-e elég 

bátor ahhoz, hogy magamat olyannak mondjam, amilyen 

valójában vagyok, tétova imádkozó. 

Szívdobogás? – ezt kérdezi tőlem a háziorvos, amikor 

nyugtatókat ír, és mozgást javasol, járjon úszni, mondja, 

meglehetősen neutrális velem, nem mutat érzelmeket, 

persze, miért is tenné, én sem mutatok érzelmeket még 

saját magammal kapcsolatban sem, nincsenek érzelmeim, 

és különösebb vágyaim sincsenek, inkább emlékezés 

van, sok mindent másképpen, az lenne a jó, ha újra lehetne 

másképpen szinte mindent, hogy ne így, és ne szívdobogás, 

csak öröm legyen, meg mosoly. 

Petőcz András: Messziről közelre

Újabb szavakat kellene mondani, ismeretlen szavakat, 

mondod, elbeszélünk egymás mellett, és itt, körülöttünk 

is minden olyan unalmas már, nem akarom tovább 

elviselni, mondod, elmegyek innen, valami távoli táj, 

ami befogad, tengerpart, szél, sziklák meg hullámok, 

minden eltűnik majd, ami itt!, nem emlékszem akkor 

majd semmire, és jó lesz, mondod, bőröndbe csomagolsz 

ruhát, könyvet, gyógyszereket, a hajszárítót is beteszed, 

mindennapi kenyér!, suttogod, 

elmenni, elmenni, elmenni végleg, hogy ne kelljen többet 

szembesülni mindazzal, ami van, főleg azzal, ami van, 

a nem is tudom, mivel, igen, hogy ne kelljen ezentúl 

bármire is szorongva, de nem, ez így nem pontos, nem 

tudod, miért és hova, csak el, csak innen el, hogy aztán 

majd vissza, igen, hogy egyszer vissza, de mosolyogva 

és jókedvűen, a győztesek örömével, igen, egyszer majd 

vissza, ha van még vissza, ha lehet vissza, a honnanból 

a hovába, ide, messziről közelre. 

Bella István: Szerelmes vers

1

Ha lenne föld, ki fölfogná s belehülyülne,
hogy terméketlen, magtalan világ,
s örök sodrásban, ölelve-menekülve,
haláltalanul gyújtja meg magát,
s ha lenne ember, ki ölelve, szégyenülve,
túlélné magát a pusztulást,
akarhatna-e, vágyhatna-e többre
és jobban, mint én – lakatlan, senki-földje –
súrlódok, gyúlok a szerelem után?!

2

Ha nem lennél, rájönnék s kitalálnám
egymás után az arcod, a szemed.
Ha nem lennél, félnék, de szorongásomból árván
megmintáználak, mint az ember az isteneket,
s ha nem lennék, csak volnék, hogy fölismerj, s így legyek:
megszülnélek magamnak, mint a föld az embereket.

3

Azt akarom, mert szeretsz, benépesüljek.
Legyen füvem, mézem, csorgó borom.
Mezők szaggassák arcom, gyöngyözzön liget
szememen, gyötörjön gyönge gyom.
Szökjön föl felhőkarcoló-hajnal, híd-alkonyat,
s ha mellemben a dél időm elveri,
bennem emberek éljenek-haljanak,
s legyen, aki arcom, munkám, szerelmem
megőrzi és tovább műveli.

Somlyó György: Szülőház

A végén ott volt a negyedik szoba. Kisszoba, Háló, Ebédlő. 

Mindnek volt neve. Akárcsak nekem magamnak. És utánuk követ-

kezett. Ez a nevesincs. Amit csak számon lehetett tartani. Mint 

egy negyedik dimenzió. Negyedik halmazállapot. A paraszti tisz-

taszobák tisztán metafizikai korrelátuma. A belül ami kívül van. 

Lakásonkívüli szoba. Szobánkívüli lakás. Magánkívüli önmaga. 

Ex... Eksztatikum. Egzotikum. Expedíció. Egyszer nem találtak 

valamit, s azt mondták, menjek, nézzem meg a negyedik szobában. 

Úgy léptem be az ajtón, ahogy Rimbaud hatolhatott be Harrarba, 

az első európaiként. Ugyanúgy be volt rendezve, mint a többi. Asz-

tal, székek, dívány, szekrény. De senki sem aludt, ült, dolgozott, 

rakodott benne. Mint egy túlfolyó a zárt csőrendszerekben.Túlcsil-

laga nyitott csillagrendszerekben. Fehér folt. Fekete lyuk. A szük-

séges fölösleg. Ami nélkül a szükséges se lehet meg. Nem tudni, mi-

re való. Bár éppolyan való, mint a többi. Mindnyájunkban benne 

való. Csak nem tudunk róla. A végén mindennek ott van a negye-

dik szoba.

Kevin Hart: A kő imája

Atyám, dicsérlek 

a tágas földért és az örökké 

fölém boruló égboltért. 

A metsző esőért és az érdes szélért, 

mik kivájtak a hegy oldalából, 

és olyan simává csiszoltak, mint egy gyerekarc. 

Fogadd dicsértemet 

a színemért, mely mint a csillagtalan éjszaka, 

hogy széltem épp akkora, mint a vízben tükröződő, 

elsőként feltűnő két csillag közti távolság, 

hogy kvarckristályaim villámként csillognak, 

és alkotásod nagyságát tükrözik. 

Hogy jónak láttad 

egy patak mellé helyezni engem, 

hadd szemléljem az idő múlását. 

Mindazért, ami körülvesz, dicséretedet zengem. 

A hangyák szívós éberségéért, törvényeikért 

és mindazért, amit elárulnak rólad. 

Kérlek, tarts meg egészben, 

ellentétben az iszonyú porral és csontokkal, 

miket a szél fúj szerteszét, ellentétben az emberekkel, 

kiket nem kímél a változás, 

végtelen lábnyomuk pedig mély, akár a sír. 

Tarts meg igazságban és magányban, 

mígnem egy nap betörsz súlyos lelkembe, 

én pedig nevedet kiáltom. 

Tóth Bálint fordítása

Imre Flóra: Magányos éjszaka

ez egy magányos éjszaka 

úgy rémlik, nem találsz haza 

a város, mintha ismerős 

későnyár vagy koraősz 

sikátorok a hegyre fel 

találkoznál valakivel 

de minden utca elhagyott 

függőleges lámpasorok 

lépések zaját hallani 

megfordulsz, ott áll valaki 

ott áll, de hát nem az, akit 

ez már egy másik város itt 

mikor kilépsz a folyosón 

egy váll, egy arc feléd hajol 

egy száj, vársz valakire, rád 

betölti a nap udvarát 

és visszhangzik a tereken 

könnyű lábbal futsz 

végtelen homokpartokon tűz a nap 

lobog a csönd, zúg a hajad 

és egy torony, a vízesés 

csipkéire tűnődve néz 

ilyen magasról csupa kék 

a folyó mögött a vidék 

de mintha tisztul, a füvön 

az út mellett valaki jön 

lassanként kiélesedik 

a kép, a háttér, szürke sík 

csak az a magányos alak 

közeledik a fény alatt 

s ahogy megfogja a kezed 

fellobban az emlékezet 

és rendeződnek a szavak 

a látvány és a mozdulat 

és a tárgyak felületén 

végigtapogat az a fény 

az évek sugaraiban 

formára talál, ami van

Gyökössy Endre

" Nagyon fontos a sorrend: Előbb kell lennie a hitnek,  

csak azután tapasztalhatom meg a csodát." 

Petőcz András: Amit nem tudok

utoljára alakult, ahogy alakult, pontosan úgy, 

nem éppen úgy, ahogy kellett volna, azt hiszem, 

minden olyan volt, mintha, aztán mégsem olyan, 

és én nem tudtam mondani semmit neked 

telefon szólt, hajnali fél háromkor, aludtam épp, 

így tudtam meg, hogy vége, hogy többet nem, 

mondták, ez új korszak életemben, igazi férfi, 

akinek nincsen már apja, aki fölötte, mindig 

alakulnak a dolgok, ahogy alakulnak, éppen úgy, 

nem mondok semmi különöset ezzel, semmi újat, 

megyünk előre az időben, vagy egy helyben állunk, 

történik, ami történik, velünk meg nélkülünk 

meglátogattalak tegnap is, márványlap csupán, 

vittem valami zöldet, meg tétova mondatokat, 

úgysem tudom elmondani, mennyire köszönöm, 

és mennyire sajnálom is, hogy nem még időben 

ameddig voltál, nem lehetett elmesélni neked, 

nem lehetett elmesélni, mert nem úgy alakult, 

inkább az elhallgatás volt, a távolság közöttünk, 

nem voltam képes, téged, úgy igazán megölelni 

létezik olyan micva, hogy búcsúzz el apádtól?, 

mielőtt márványlappá lesz, szorítsd magadhoz?, 

létezik elmúlás-parancsolat?, ami megvéd?, 

vagy minden úgy van, ahogy lennie kell 

bennem vagy mindig, márványlapfelirat, 

örökké bennem leszel, ahogy telik az idő, 

60-ra fordulok, most értem meg csupán azt, 

amit nem tudok még most sem kimondani

Pilinszky János: Műtárgy

Olykor veszünk egy régi cserepet 

és elhelyezzük a falon. 

Pedig csak egyedül vagyunk, 

vagy egyszerűen a szemünk, 

mint két üres luk, kihűlt és kiégett.

Markó Béla: Világítás

Amíg vannak élők, 

terjeszkedik a temető is. 

Meredek domboldalon 

kúszik egyre feljebb, 

talán a mennyország felé. 

Hatvanhét éves vagyok. 

Négy évvel idősebb halott apámnál. 

De halott anyámnak 

még mindig gyermeke lehetnék, 

tizenhét évvel 

fiatalabb vagyok nála most is. 

Leguggolok, hogy megigazítsam 

a félrebillent virágcserepet, 

és amikor hirtelen felegyenesedem, 

furcsán megszédülök, 

érzem, hogy mindjárt elesem. 

Lehet, hogy túl sok kávét ittam? 

Megijedek, hiszen még soha 

nem veszítettem el az ellenőrzést 

a testem fölött. 

Vagyis az életem fölött. 

Világításkor sokan vannak a temetőben. 

Gyermekkori ismerősök is. 

Nem kellene észrevenniük semmit. 

Már indulnánk vissza, 

de most rátámaszkodom a sírkőre, 

és kicsit előredőlök, 

mintha elérzékenyültem volna. 

Milyen jó, hogy felállítottuk ezt a sírkövet. 

Támaszkodom apámra és anyámra. 

Megtartanak néhány pillanatig. 

Jobban vagyok.

Puhán belesüppednek az ujjaim

a fekete márványba. 

Elengedem, mehetünk. 

Lépkedünk lefelé a rövidre nyírt füvön. 

Anna mégis észrevett valamit. 

Jól ismer engem. 

– Rendben van minden? – kérdi. 

– Rendben van, persze – felelem. 

És tulajdonképpen tényleg rendben van.

Trausch Liza: Útközben

" És elindultak a Hór hegyétől a Veres-tengerhez vivő úton... És a népnek lelke megkeseredett útközben." 

4Mózes 21,4  

Mi is útközben vagyunk. Születés és halál között. Sok mindenre csak most van lehetőségünk. A két állomás közötti idő korkérdés ez. Az Ige azt mondja: "A népnek lelke megkeseredett útközben." Ezt az állapotot nagyon jól ismerjük. Lehet, egy szót sem szólunk, de belül keserű gondolatok rágnak bennünket. Izráel életében az volt a nehézség, hogy meg kellett kerülni egy országot, Edomot. Megkeseredtek a felesleges út miatt. Lehet, hogy sokszor egy embert kell megkerülni, mert nem enged valamiben. Nagyon sokszor a bizalmatlanság, igazságtalanság keserítenek meg. Figyelted már, hogy sokszor belül magadban beszélsz? A megkeseredésből szólás lett. "Szólott a nép Isten ellen és Mózes ellen." Ne gondoljátok, hogy ami belül van, az ott is marad. Nagyon sokszor szólok a rendszer ellen. Miért van így? Ott a keserű gondolat a főnök, a munkatárs ellen. Izráel is kimondja megkeseredését: "Nincsen kenyér, víz s nincsen, és e hitvány eledelt utálja a mi lelkünk." Ez a kifogás, hogy valami nincs. Hányszor mondtam már, hogy lóg a kilincs, és nincs aki megcsinálja! Talán nincs lakásunk. Az utcában minden háznál bent van a víz, csak nálunk nincs. Sajnos nem tudjuk, hogy amikor ember ellen morgunk és panaszkodunk, az az Isten ellen irányul. Akármilyen rossznak vagy kellemetlennek látszik is, Isten mindig úgy szeret, ahogy nekünk javunkra válik.  

*

Forrás: Részlet Trausch Liza "... beszéded megelevenít ..." - Áhítatok minden napra című könyvéből Trausch Liza igehirdetéseit a http://trauschliza.mbb.hu oldalon lehet elérni.

Kántor Péter: Határon

Nem lesz ott semmilyen jel, 

se egy nagy fa, se egy kőkereszt, 

se egy folyó, se egy híd, 

se egy rozsdás vasúti sínpár, 

nem lesz egy fekete kutya se, 

vagy ha lesz is, egy fekete, 

nem üzen neked semmit, 

se ő, se a gazdája, egy 

szőke, lófarkas fiatal lány, 

aki pórázon vezeti, 

és főként nem lesz egy tábla, 

rajta felirattal, amiből tudnád, 

hogy odaértél, ott vagy, 

úgyhogy lehet, hogy nem is 

veszed észre, és továbbmész, 

anélkül, hogy lelassítanál, 

megtorpannál, megállnál, 

körülnéznél, hogy valami 

az eszedbe jutna, és a szemed 

megtelne könnyel, a határon.   

Pilinszky János: SW-hez

Megkaptad végül a kegyelmet? 

Vagy olyan egyedül maradtál, 

mint az a férfi, aki tegnap - 

vagy az a fiú, aki ma - 

egyszóval, mint azok a lények, 

akik számára a világ 

már semmi más, mint tárgyi bizonyíték?