Sék Gusztáv: A békesség

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet. 

A feladat egyszerűnek látszott, 

s ő nyomban neki is látott. 

Rajzolt tengert, széltől mentesen, 

rajta egy hajót, mely állt csöndesen. 

Utasa mind lusta álomba merült... 

s a kép összegyűrve a szemétre került. 

Nem békesség volt a papíron, 

hanem szélcsend és unalom. 

Aztán újabb rajzba kezdett, 

s egy szundító öreg bácsit festett. 

De békességet nem ábrázolt ez sem, 

nekiállt hát, hogy tovább keressen. 

Rajzolt virágot, csöndes téli tájat, 

békésen legelésző birkanyájat... 

A papírkosár lassan tele lett, 

s közben be is esteledett. 

Ám az este sem volt békés, 

messziről hallatszott a mennydörgés. 

Vihar közeledett, az ég rengett, 

a festő az ablaknál töprengett. 

Nézte a szélben sodródó leveleket, 

a villámokat, mik átjárták az eget. 

A ház előtti tölgy recsegve hajlongott, 

kövér esőcseppek verték az ablakot. 

A festő nem tudta, tovább hogyan legyen, 

Istent kérte hát, hogy csodát tegyen. 

Tekintete ekkor ismét a fára esett, 

s ott meglátta, amit egész nap keresett. 

A fa egyik vastag benső ágán, 

úgy a fának szíve táján, 

a viharról szinte mit sem sejtve, 

ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve. 

Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég. 

Ez hát az igazi békesség. 

- Uram, te megmutattad békességedet! 

- szólt a festő, és nem tévedett. 

Csodálatos isteni békesség ez, 

mit a viharban alvó madár jelképez. 

A világ legyen bármily nyugtalan, 

ha szívünkben Isten békessége van. 

Ő minden gondot vállára vesz, 

s bennünket szabaddá, békéssé tesz. 

Az Ő békessége tökéletes, 

minden félelemtől mentes. 

Nekünk szánja ezt a békességet, 

s tőlünk csak egyet kér: engedelmességet.

Ágai Ágnes: Beszélgetés

De. És. Ha. Nem. 

Ínyemre szorítom a szavakat, 

felszívom a betűket. 

Szólj! Hallgatlak. 

Fülledt éjszaka csendjében 

percegnek a kimondott 

és kimondatlan szavak. 

A te hangodon röpködnek, 

mint bódult madarak                       

a kalickátlan éjszakában. 

Hangod puhán, sötéten 

hullámzik, mint a tenger. 

Sztereóban hallom, 

innen és odaátról. 

Nincs korlát, nincs sövény közöttünk. 

A szavak héját felpattintja az éj. 

Elmondhatsz mindent, 

amire eddig nem volt 

erő, bátorság, alkalom. 

A világ elaludt, 

csak én hallgatlak éberen. 

Beszélj! 

Most értelek meg igazán!

Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek - részlet

"Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. S erősebb volt, mint a szenvedély, mely a férfiakat és nőket reménytelen indulattal egymás felé hajtja, a barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen. Ez a barátság élt közöttünk, s ezt tudtad jól.”   

50 éves barátságunk emlékére.

A nap gondolata

Mint villámlás valál, fényes, rövid. 

Nem tudni honnan, nem tudni hová, 

Azt sem tudnók, voltál-e igazán? 

         Ha a rom, mit hagyál, nem mondaná.         

Madách Imre

2001. szeptember 11.

Két izzó oszlop tornyosult az égre, 

Kettéhasadt a tiszta, kék selyem, 

Szemtanúk lettünk, s megdermedt a béke, 

Amikor megállt lenn a létezés. 

A por fojtogató, sűrű fellegében 

Emberi sorsok hulltak, mint a hó, 

Kéz a kézben a zuhanás csendjében, 

Hol elnémult minden földi szó. 

Acél és beton porrá lett a mélyben, 

De a hiányuk mindörökre fáj, 

Két fénysugár ég most az éjszakában, 

Ahol a sebzett, néma múlt megáll.

A nap gondolata

Az emberi szív úgy lett teremtve,  

hogy űr marad benne, ha nem az élő Isten tölti be. 

Pascal

Aknay Tibor: Kicsi gesztusok kellenek

Kicsi gesztusok, 

csöndes félszavak 

kellenek, 

azok nem tépnek 

alig gyógyult 

sebet, 

egymást hordozni 

lélektenyéren 

és látni 

a másik szemében, 

hogy milyenek vagyunk. 

Kicsi gesztusok kellenek, 

nem a visszavágás 

hevülete, az 

öngerjesztő sérelmek 

poklában égve 

csak sínylődik a 

lélek. 

Kicsi gesztusok kellenek, 

hogy tudj emlékezni, 

amire kell, 

és feledni is, 

ha élni akarsz.

Bazsó Éva Andrea: Isteni szeretet

Ha látsz hajnali fénysugárt, 

mely fénylőn világítja a láthatárt.  

Mezőn nyíló virágokat, 

mi csodás színekkel hívogat.  

S oly hatalmas bérceket, 

csúcsát el nem érheted.  

Gondolj arra, az mind-mind 

Én vagyok.  

Wass Albert: Szegény vagyok

Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus, 

aki az utcasarkon kéreget, 

mert felette tiszta ég ragyog, 

s az ég szereti a szegényeket.  

S a koldusok nagynéha hinni tudnak, 

Istenben, égben, s abban, ami szent, 

és imádkozni tudnak és szeretni 

s a lelkük álma: Léthe-parti csend.  

És jó annak, kit szánakozva néznek 

és megsiratják fátylas csillogását 

mosolytalan két könnyező szemének.  

Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem 

pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen, 

mindenkinek adósa maradok.  

Mert szeretetben, hitben és reményben 

a koldusnál is koldusabb vagyok.

Sebestény-Jáger Orsolya: Novemberi imádság

Uram szelídíts meg bennem,  

ki tékozlón haragját szórja, 

pedig karjával ölelhetne át, 

mint messzi vetések fölött a vihart, 

ha kergeti a felhők megtépett, sötétkék raját. 

Taníts sírni is, mint esőcseppek  

hullnak, néma víztükörbe 

boglyas fák árnyéka alatt, 

és tanítsd szeretnem, mit adsz az úton 

és meggyűlölnöm azt, amit tennem nem szabad.

Oriah Mountain Dreamer: Meghívás

Nem érdekel, hogy miből élsz. 

Azt akarom tudni, mire vágysz, és 

hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.  

Nem érdekel, hogy hány éves vagy. 

Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e, 

hogy bolondnak néznek a szerelmed miatt, 

az álmaidért, vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.  

Nem érdekel, hogy milyen bolygók állnak együtt a holdaddal. 

Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e bánatod középpontját, 

hogy ejtett-e sebet rajtad valaha az életben az árulás, 

és hogy további fájdalmaktól való félelmedben 

összerándultál és becsukódtál-e már?  

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal, 

az enyémmel, vagy a tiéddel, anélkül, hogy megpróbálnád 

eltakarni, elhomályosítani, vagy megjavítani azt.  

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni az örömmel, 

az enyémmel, vagy a tiéddel; 

hogy tudsz-e táncolni vadul, és hagyni, hogy az extázis 

az ujjad hegyéig megtöltsön, anélkül, hogy óvatosságra intenél, 

vagy arra, hogy legyünk realisták, 

vagy hogy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.  

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz, igaz-e. 

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, 

hogy igaz légy önmagadhoz; 

hogy el tudod-e viselni az árulás vádját, azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet. 

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e hűséges lenni és megbízható.  

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is, ha az nem 

minden nap szép, és, hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.  

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a bukással, az enyémmel, vagy a tiéddel, 

és mégis megállni a tó partján, és az ezüst teliholdnak kiáltani: IGEN!  

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy, hogy mennyi pénzed van. 

Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni a gyász és kétségbeesés éjszakája 

után fáradtan és csontjaidig összetörten, és megtenni, amit kell, gyermekekért.  

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide. 

Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában anélkül, hogy visszariadnál.  

Nem érdekel, hogy hol, mit, és kivel tanultál. 

Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről, amikor minden egyéb összeomlott már.  

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és 

hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban. 

(1999)

Gyurkovics Tibor: Régi emlék

(Salfedi bohócmester dala)   

Én már örökké szépnek látlak 

lehúnyt szempillájú madárnak 

fölrebbenésnek szárnyalásnak 

akár az Isten csudájának   

Nekem az Isten sose rendelt 

ilyen fontos lényt ilyen embert 

ilyen vészesen ilyen egy helyt 

vibráló némberi karaktert   

Fehér blúzban én annak látlak 

ami vagy: kitárt angyalszárnynak 

tested fölmagasztulásának 

és anarchista diáklánynak.

A nap gondolata

Lehet mosoly az arcodon, miközben belül sírsz.

Áprily Lajos: Hang hívogat

Öreg leszek, vénebb a téli napnál - 

írtam, s az a jövő ma már jelen. 

Hang hívogat: Tovább miért maradnál? 

Vár a magasság, vár a végtelen.

Arany János: Civilizáció

Ezelőtt a háborúban 

Nem követtek semmi elvet, 

Az erősebb a gyengétől 

Amit elvehetett, elvett. 

Most nem úgy van. 

A világot Értekezlet igazgatja: 

S az erősebb ha mi csinyt tesz, 

Összeűl és - helybehagyja.  

(1877 után.)