Csendesen inog a táj a kék vizekben,
mozdulatlanul lüktet a világ.
Gyűretlen bőre alatt felemeli fejét a bogár,
ilyenkor elejtjük a nagy husángokat,
s iszonyodva a bozótba nézünk.
2
Nem félünk az erős állatoktól
és szomszédaink hegyes fegyvereitől,
de a nagy tavaktól meg a hallgatag
vastag derekú fáktól félünk,
mert bennük lakik a vihar.
3
Mikor kialusznak a nagy tüzek,
a kék hegyek barlangjáról álmodunk.
Apánk járt arra, s fürge nyilat hagyott
az elefántban, aki a bejáratot őrzi.
4
A zsiráfok pettyességét nagyon szeretem,
odaadnám érte piros tollamat,
a zebrák csíkjait is szeretem,
meg a nagy majmok sárga fogait,
de azért legjobban magamat szeretem,
mert színes köveket gyűjtök a parton.
5
A zöld kőből, amit a folyó fenekén találtam,
bogarat faragok neked,
mert szépek a fényes zöld bogarak,
mikor a fehér virágok alatt pihennek a napban,
s együtt örülünk az állatokkal.
6
Reggel kimegyek a rétre,
tenyerembe gyűjtöm a harmatot,
hosszú szálra fűzöm, mint a gyöngyöt,
nyakadba akasztom, szép legyél,
sokáig őrizzen meg téged,
s vele együtt szívjon fel a nap,
akihez naponta énekelünk.
7
Színes tollak alatt őrzöm az oroszlán szívét,
mert nagyon erős állat ő.
A gyors folyókat biztosan járja csónakom,
a sziklák visszabuknak a mélybe,
a nagy hüllők is félrehúzódnak előlem,
csak szemük izzik hidegen, mint gonosz tüzek,
de összezárják páncélos szájukat.
8
Kibontott hajjal ülnek az asszonyok a fűben,
azért hajladozik arra a madarak éneke.
Szép telt napok gurulnak el a fák felett,
a fény kibuggyan, mint az érett gyümölcs leve,
mindenki él –
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése