Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
Hogy nyargal át a szél hókebleden,
S te meg sem mozdulsz, alszol csendesen!
Hahó! Hahó! Vadászok kürtje szól.
Mit bánod azt te? Tovább aluszol.
Nem, nem, nem alszol, te csak álmodol,
S a lelked messze, messze jár, ahol
Örök tavasz van, rózsák nyílanak,
S dalos erdőre mosolyog a nap.
Hej, a te álmod milyen bús lehet!
Némán szenvedni át a zord telet!
Sem dal, sem rózsa, semmid sem maradt,
Száraz levél csak, az is hó alatt!
Szenvedsz és hallgatsz. Óh, e némaság
Az emberek közt, milyen ritkaság!
Üvölt a szél, s tűröd fenségesen,
Vársz a tavaszra nyugton, csendesen.
Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen, mikor néma vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése