bennem lakó Lélek, szabadíts meg!
Lándzsával, dzsidával virrasztanak felettem –
fordítsd hegyüket vissza, szívéhez ellenségeimnek!
A kegyelmes király, lám, mily kegyetlen.
Milyen elveszejtő próbát eszelt ki
Bennem lakó lélek, hozzád kiáltok, te Egyetlen –
te tudsz engem, vagy senki más, a gödörből kivenni!
Csigákban leomló haj, méltóságos szakáll,
arany-gyémánt ékszer, cifra köntös, csatok –
mit ér a vadak ellen? Vajon útjukba áll
nevem, nagy tisztségem: az, hogy a fáraó pohárnoka vagyok?
Amit szereztem a trón tövén, árulások,
ármánykodás helyén, – íme, már nem enyém!
Mindjárt megmondják e rőt sörényű pajtások,
mit ér közöttük az udvari lelemény?
Még jószerencse, hogy hitem meg nem tagadtam.
Hatalmas Jehovám hangja elől fülem
nem tömtem be viasszal. E szörnyű szikla-lakban
ugyan mit kezdhetnék magammal nélküle?
Így hát harmadszor is, Lélek, hozzád kiáltok!
Te légy szabadítóm, ne fáraó kegye!
Kinek egyik szeme Áldás, a másik Átok:
ha akar, gondoskodjék, hogy terhem elvegye!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése