Tenyerem néha rátapad a fákra:
mily elevenek, s milyen hűvösek!
És feltetszik, messze homokba ásva,
egy sziklapad, egy-egy perzselt liget –
de visszaborzaszt még a tél. Hideg
éghajlat alatt élek. S hol a sáska?
*
Még vágyom élni. De már hallom olykor,
hogy sustorog elhagyott éjszakán,
mint üres ablak függönye a szélben,
a közöny, a magány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése