hajszolva, azután depresszióba
lassulva önmagadban?
Vagy talán másokban?
Zuhantál parttalan semmibe
emelkedtél már végtelenbe
összes erőddel kapaszkodva
a másikba, mert féltél,
hogy lezuhansz megint, mint mindig.
Mit adhatsz, és mit adhatok neked?
Lehet, hogy jó, de nem kell nevet
adni annak, ami elfogadható
ami önmagában és azon túl is jó,
szép, és éppen látszólagos értéktelensége
miatt érdekes, a többiek érdektelensége
ne tőrje le a kezdődő szárnyalást,
nem viselhetsz el ilyen csalást!
Mit adhatunk hát egymásnak emberek?
Mindent, semmit, mindent és semmit.
– Meg kellene tanulnunk élni már –
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése