– nem is éreztem finom lábait –,
amíg pöttyös kabátja alatt
elrendezgette hártyaszárnyait,
aztán – váratlan színes villanás –
beletűnt a szikrázó kékségbe.
Igézettem bámultam utána,
megejtett a gondolat szépsége:
…az ég, a lég, a kék, a végtelen
kisebb csoda-e, mióta tudom,
amit az értelem földerített
a lét titkára leső kulcslyukon?
Mi a csoda? amit én nem értek?
Ám ha más érti, hol van a határ?
Nekem csoda már az is, hogy élek!
– Én mondtam?
vagy a katicabogár?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése