„Azt hiszem törvény
hogy valahol el kell rontanunk...”
(Z. Németh István)
Valamit óhatatlanul félrerajzolunk
Valamit mindig túlírunk
Néha csak a szín tér el árnyalatnyival
Az általunk elképzelttől
Néha a dallam bicsaklik meg
A hangunk is rekedtes olykor
A kőbe márványba merevült mozdulat
Marad időnként kissé esetlen
S az általunk rendezett jelenet is
Valahol mindig vakvágányra fut
Valamit mindig másképp
Valahol valamit mindig
Mintha kint maradtunk volna abból
Amiben menthetetlenül bent vagyunk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése