Az ötödik emeleti szobám ablakából
látom az esőt Párizs felett, a szürke eső-strófákat,
a szürke sötétítő függönyt, ami a háztetőket simogatja.
150 éve halt meg Chopin, szintén októberben,
a Vendôme-téren. A Vendôme-tér most
hihetetlenül tiszta és gazdag, csillogó
és vendégül más gyémántokat, más csillagokat lát.
A Père Lachaise ma biztosan kihalt -
ki is látogatná egy ilyen napon a sírokat?
Oly nagyon nem szeretjük a távollévőket
(a jelenlévőket valószínűleg még kevésbé).
A nyirkos kertekben csigák mászkálnak
fel-le, mintha a Napot keresnék.
Látom a komputerekkel teli irodákat, és a várost,
ami mint egy, számtalan lelket szállító repülőgép-anyahajó,
tör át a Jeges-tengeren.
Nincs sem háború, sem béke, esik az eső,
Nekem úgy tűnik, mintha egy sebesen futó felhőben
egy félénk angyal rejtőzne; hattyúvá, majd
térdeplő szerzetessé változik, s végül
egy széltől duzzadó lobogóvá.
Az, ami meghal bennünk, csendben, diszkréten távozik,
de nem hangtalanul. Az, ami születik,
hosszan hallgat. Csak a semmi kiáltozik.
Dabi István fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése