S rebbenetlen szavakkal szólhatok róla.
Hallgathatok is.
Volt bennem régen is muzsika.
Éltet.
Izgat.
Nyugtat.
Játszik.
Egyszer már több perce néztem a szemébe,
s végül nevetve lökte meg a mellemet:
Hagyd abba!
De hát ez olyan, mintha magamat hagynám –
S kivártam:
„Csak azt engedd meg, hogy a szemedbe nézzek,
akarom érezni a mosolyodat,
amint lassan átvált, elmélyül, megérik,
lehet, először
valami zavart önérzet készül tiltakozni,
mégis maradj így, nézz vissza, így
azt akarom, hogy nem menj el innen,
és engedd, hogy benne lehessek a tekintetedben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése