s a lélek hajszálér-csatornái,
atommáglyatüzek gyúlnak,
az Idő mint fejvesztett tolvaj,
menekülőre fogja –
s mi maradunk magunkra
a megőszült éjszaka foglyaként,
a csönd süket s érzéketlen
taposómalmában,
örökös kárhozatra
és vakságra ítélve,
mint a szabadságolt bányalovak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése