Fák lombjában fürdetem szemem.
Sejtjeik életem üzenete, zöld, zöld,
zöld lombrobbanás.
Agyam hiába fogná be látszólag
mindenséged, Uram. Semmittudásom
nyugszik el Arcodon, és a csönd árad
gondolataimon alázatod és szerelmed
előtt. Mert önös valónk a napok viharában
tépázná szentséged köntösét, de önakaratunk
kemény sziklája előled nem menedék.
Bármit tudunk, csak titkos levélsusogás,
és erőnk ha nem Benned való, ellened
konok árulás. Harc ez és kínzó mindent
akarás, majd szelídülő semmittudás
a fák ölelő karjai alatt, gazdag teremtés
tobzódás a világ vajúdó harcai között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése