Még maróbb csókok, még csontig égőbb szavak kellenének,
még magasabb frekvenciájú önátadás
s szeretet, szeretet, szeretet
kifogyhatatlan készletekkel,
hogy az érdemtelenek is torkig lakhassanak belőle.
Ha minden ízt végigkóstoltál, lehet még egy, amit nem ismersz
s éppen az a legízesebb,
ha minden színt végigkevertél, lehet még egy, amit nem ismersz
s éppen az a legszínesebb,
ha minden formát végigmintáztál, lehet még egy, amit nem ismersz
s éppen az a legformásabb.
Láttál egy madarat gyermekkorod kertjében, hallottad énekelni.
Meg akartad fogni azt a madarat, de elröpült – egy-két szárnytolla maradt csupán kezedben.
Pedig meg kell fognod, papírra kell bűvölnöd, szárnytollai kékes árnyjátékával,
hogy röpködjön és énekeljen,
mint abban a kertben röpködött és énekelt,
gyermekkorod birsalmavirágillatú kertjében.
A madár elszállott. Éneke nem hallatszik többé.
De visszaröpül még bizonyosan! Egyetlenegyszer még bizonyosan visszaröpül!
Fogd meg akkor, köss lábára zsinórt, s hurkold csuklódra, hogy soha többé el ne hagyhasson!
Negyven felé közelítesz. Ne alkudj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése