Gurult felé a labda, de képtelen volt belerúgni,
s az álom futni se hagyta, erőtlenül állt a pályán,
nap nap után úgy nézi az időjárás-jelentést,
a várható hőfokokat a világ városai mellett,
mintha holnap arra ébresztenék a madarak,
hogy nem hatvan éves, most érettségizett éppen,
s bolyonghat, ahol még sohasem járt:
Santa María, Dublin, Odessza vagy Edó utcáin,
bicikliről köszön rá (kimondva gyerekkori nevét)
az ősz hajú nagylány, s már érzi is a nyári rét illatát,
talpába csíp a méh, „deret harangoznak”, idéződik,
hajdan miként botlott nyelve, ahogyan beszél hozzá,
minden pillanattal egyre teljesebben érzékeli
az ismeretlen szépségét, barna hajában megszereti
a fehér hajszálat, nem kell számon tartania az időt,
elég ha a lakók névtáblájára néz, elmosódott
a szemérmetlen szív, az őt jelölő név mellett mára
csak egy halvány folt maradt, pedig milyen erővel
rajzolta oda piros tollával hol volt, hol nem volt szerelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése