2018

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

Bódás János: Minden javunkra van

Új esztendő. Nem tudja senki sem,
Hogy mi vár reá, merre hova lép.
Az ismeretlenség ködébe rejtve
Mi van: örvény, orom vagy szakadék?

Nincs kikövezett út, egyenes pálya,
Biztos cél felé vezető sínek.
Hogy a holnap titkát is kitalálja,
Nem adatott meg senkinek.

Úgy megyünk a jövő felé, akárha
sötétbe lépnénk. De örvény, verem
Felett - jó tudni - védőn alánk tárja
hűséges karjait a kegyelem.

Öröm, bánat, élet, halál, akármi
jöhet, a szívem mégse nyugtalan,
Tudom: kik Istent szeretik, azoknak
Minden javukra van!

Petőcz András: Zárójelvers op. 77.

((       Elindultam. Megnyugtató erőt érzek magamban,
         hosszú évek óta újból, megnyugtató erőt. Elindultam
         valahova, győzni akarok, bár nem tudom, mi ez
4       az akarat bennem, miért akarok győzni, és van-e
         győzelem egyáltalán. Valamitől erőssé lettem,
         nem érdekelnek már mindazok, akik korábban
         olyan szenvedélyesen érdekeltek, sokkal könnyedébb
8       lett körülöttem minden, világosabban, tisztábban
         látom, mi is éppen a dolgom. Valahogy frissebb lett
         a levegő is erre, ezt biztosan állíthatom, és vidámabb
11     is mindenki, körülöttem. Elindultam. Megnyugtató
         erőt érzek izmaimban,
         ismerem már a győzelem
14     ízét, és érezni akarom újból, fogaim között --- ))

Sík Sándor: A hajnal szerelmese

Azt szeretem, aki nevet, 

Akinek rózsaszín az arca, 

Aki örül, aki kacag, 

Aki dalolva megy a harcra.

Enyém az áprilisi szellő. 

A feslő bimbót szeretem, 

A hasadót, a harmatosat. 

A hajnal a szerelmesem.

Az én emberem a gyerek, 

A nagy szemű , nevető gyermek, 

Akiben szűz minden-csírák, 

Ezer erők rügyezve kelnek.

Az én emberem, aki fölkel, 

Az induló, az ébredő, 

Akinek győzelem az álma, 

Akiben dalol a jövő.

Szeretem azt, aki akar, 

Aki remény, aki ígéret. 

Az enyém a vér és a tűz: 

A fakadó fiatal élet.

Az ébredő napot imádom, 

Megyek a virradat elé. 

Az én lelkem a tüzek lelke, 

Az én dalom a hajnalé.

Boda Magdolna (kék pillanat)

Olyan ez a délután,

mintha csak kék hangok

lennének egy zongorán

és én csak egy,

egyetlen egy

billentyűt ütögetek,

mert most ez tetszik,

ez a szilvakék bongás.

Boda Magdolna (játsszuk újra azt…)

játsszuk újra azt a jelenetet… tudod? …
na azt!,
vagy honnan is?…,
amikor te bejössz
aztán kimégy…
vagy nem is,
inkább azt, amikor kimégy,
aztán pedig bejössz.

Boda Magdolna (semmi és minden)

A papucsod,
a fogkeféd,
a reggeli kávéd,
az újságod,
az első mosolyod,
az életed, úgy ahogy van,
a papucsom,
a fogkefém,
a reggeli kávém,
az újságom,
az első mosolyom,
az életem, úgy ahogy van,
de szavaink,
és öleléseink
közös vagyonunk,
ennyi lehet
az, ami semmi
és minden
is
lehetett volna.

Zágorec-Csuka Judit: A zuhanás

Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.

Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.

És mégis a zuhanás erősít,
felemel.

Takács Zsuzsa: Ha szeretsz, én

Ha szeretsz, én szeretem magamat.
Csillagként hadd forogjak előtted,
a csillagot ne szakítsd le,
elvérzik iszonyú sebétől az ég.
Ne állíts a szemed elé, hogy nézzem
könny-kaparta, duzzadt arcomat.
Kigyulladnak újra a gyerekkori
lámpák, fény-ostorukkal az alvó
hátán végigszántanak.
Ha felnőtt vagyok, hadd szökjek
előled, letakarom a fürkésző
tükröt, ne lásson. Ha visszajövök mégis,
ha nyirkos kezemmel arcomat eltakarva,
ne kelljen a küszöbön kuporogva várnom,
hogy fölém magasodj és bekötözz,
s ha eleget vártam, ha gyűlölve
magamat eléggé, szánalmad elnyerem,
hogy öledbe engedj és eltaszítsalak.

Pilinszky János: Telehold

Fölszáll a hold
olyanféle ütéssel
és olyanféle lágysággal ahogy
csak a viszontlátás zokogó öröme
ráz egybe és mos egybe olykor-olykor
két összeérő arcot, fölnagyúlt,
boldogságtól ödémás kézfejet.

Ágai Ágnes: Ha megidézlek

Ha megidézlek, más vagy:
önkényesen vegyítek
valódit és vágyottat össze,
játszom hamisképeddel
jóleső öncsalással,
szétszedlek, összeraklak,
mosolyodat magamra öltöm,
mozdulatodba belebújok,
hangodat a szélnek eresztem,
és az arcomba visszafújja.
Hol jársz? nem kérdem, olyan mindegy,
csak lépted vigyázom,
cipőd ismeretlen.
Ha szólnál hozzám, meg se hallanám,
elmennék melletted észrevétlen,
mostani magadhoz nincsen már közöm.
És mégis vagy és mégis te maradtál,
arcodon az idő nem faraghat,
mert bennem született,
általam él,
és velem pusztul el.

Ágai Ágnes: Kimerevített pillanatkép

Fekszünk és egymásra simulunk.
Így. Ne mozdulj!
Semmi sem kíván magyarázatot.
Két egybevágó test,
kivágott síkidom,
geometriai alakzat.
Közötte a bőrön át
beszivárgó végtelenség.
Vagy és vagyok.
Teljesen és töményen.
Halmazállapot nélkül.
Mellkasod a mellemen.
Szíved a mellkasomban.
Nem történik semmi.
Minden most történik.
A nagymutató a kismutatóhoz ér.
Percekre bontott örökkévalóság.
Mozdulnak a tárgyak.
Rezeg a tér.
Te ne mozdulj!
Fölöttünk száguld az idő.
Mi fekszünk és egymásra simulunk.

Pilinszky János: Üzenet az üvegvárból

Körülöttem hűvös, kék üvegfalat
kemény lapokból vont a végzetem,
magamba zárni minden élesen
kiszállni-készült, izzó nyílhegyet,
mit képzelet kovácsolt, vágy lövelt,
való világba ütni ércfejét.

Anyagtalan lehetsz csupán enyém,
a zárt üvegfal gátlón visszatart
- mint víztartó az úszkáló halat, -
hogy hozzád érjek és te testtel érj, -
maradsz te nekem puszta forma, fény,
a képzeletnek engedő anyag.

E lágy elemből gyúrom győztesen
veled-csatázó, karcsú szobrodat,
ki átkarol, ha itt az alkonyat,
velem dalol, ha vérem énekel
az álom oldó, híg esőiben,
s velem virrad meg minden hajnalon,

hogy nappalomnak számos gondja közt
kinyíló számos, rejtett résen át
belémeressze súlyos áramát,
s a pattanásig töltve véremet
ölelni űzzön, míg a dúlt ideg
szederjes szájjal egyre ordítoz.

De bűvös váram tűzálló üveg!
falát hiába vívja vérsugár,
olvasztja száz szikrás idegfonál,
nem olvad, pattan szét, - de szívtelen,
szűkös terébe azt, mit szív terem:
bezárja sűrű, fojtó lázaim.

Hogy küszködöm, hogy zúznám szét magam!
hogy játszanám ki rendelt végzetem!
hogy lennék egyszer én is meztelen!
csak érezhetném pőre bőrömön
mint borzad át (a) végső, nyilt öröm,
- de mégis, így is mondom: jól van ez.

- Mert néha látlak, késő délután,
amint a tóra mész, te szép modell,
s ilyenkor álom-másod nesztelen
utadba áll: mint kíntól kergetett,
egymáshoz űzött, megtévedt kezek
imádkoztok veszendő lelkemért.

Gyökössy Endre: Newton válasza

Tőlem még olyan szellemes válasz sem telik, mint Newtontól, a nagy

tudóstól, aki mélyen hívő ember volt. Valaki gúnyosan kérdezte tőle:

"Aztán hogyan szedi össze életre az Isten egyszer a halottakat?"

 A nagy tudós benyúlt egy fiókba, kivett egy dobozt, abból egy marék vasreszeléket és szétszórta az asztalon.

- Szedje össze - mondta az idegennek. 

- Nem tudom - felelte az. Erre a tudós kivett a zsebéből egy mágnest, és a vasreszelék fölé tartotta.      Mind hozzácsapódott. Egy szempillantás alatt, az utolsó szemig.

- Nos, valahogy így! - felelte szerényen a tudós. 

Aknay Tibor: Az ég alatt, a föld felett

Az ég alatt, a föld felett
szögesdrót igék sorakoznak.
A nem hajlóknak, a megtartóknak,
jaj azoknak.
A rabruhás, tiltott szavaknak,
a konformból kihulltaknak,
a dolgokat néven nevezőknek,
jaj azoknak.
Mikor már semmi sem az, ami,
hiába akarnád mondani.
Szavad, ha szólsz is,
visszafordul,
cserepes szádba belecsorbul.
Jaj azoknak,
a megtartóknak, a nem hajlóknak,
igéből bölcsőt faragóknak,
a szakadt égboltot foltozóknak,
jaj azoknak.

Szénási Miklós: A pasztell semmiségek közöt

Anyám egyedül van otthon.
A nap lassan emelkedik és ereszkedik,
körülöleli a délután a tízemeletest.
Hallani, amikor a lift
indul és érkezik. A lépcsőházban
az eredeti műanyagpadlót
pár éve járólapra cserélték,
a modern idők ide is betörtek.
Nézem a postaládán apám nevét.
Itt voltam gyerek, de már alig
emlékszem a régi bútorokra.
A középső szoba még mindig
a húgom nevét viseli. Karcsú,
hajlékony kislány volt. Főleg
esténként beszélünk, telefonon,
mert most a szeles Budapesten él.
Az egyik szekrény tetején kövér
lábdob fénylik: az öcsém
nem vihetett magával mindent
Amerikába, és ha majd egyszer
visszatérne, nem hozhat mindent
haza. Anyám a konyhában üldögél,
körülöleli a kávé és az üres lakás illata.

Hány szekrény, vállfa és
ruha, hány polc a kamrában,
könyv, kulcs és lábnyom
egy élet? Hány hangos szó,
lecsapott telefon, szendergés
film közben, tévé előtt?
Tabletta, amit langyos tea
sodor magával a gyomorba,
mint vízesés óvatlan kajakosokat?
Papír nélkül, fejben ki számolgatná
a lefolyón, a vízköves csöveken
távozó napokat? Van, mikor
hamarabb sötétedik, vagy úgy jön
a szél, mintha kiseperné a játszó-
tereket. Mindenki volt gyerek.
Mindenki felejt. Úgy ülünk
a pasztell semmiségek között,
mintha nem számítana, mi lesz.

Áprily Lajos: Oriolus galbula

Ma új hang szólt a mámoros zenébe,

furulyáló hang, érzelmes, csodás:

hajnal körül a völgy orchesterébe

megérkezett az arany fuvolás.

Takács Zsuzsa: Idő

idő, most búcsúzom. Árnyékomat
egy rozsdás kerítésre dobva,
ott lóg, veri az eső,
elmegyek.

Hát jelezzék, tördeljék, mutassák
számlapok, föltartott ujjak:
eddig, ekkortól, eleje, vége.

Egy fémfelület egyszer még mindent tükrözött.
És végtelen volt az idő egy délután.
Most nyilvánvaló, hogy tévedés volt,
és nincs olyan kút, amibe
hullhatnék, hullhatnék.

Nem mondom el,
ami elmaradt elmondásban és kérdezésben.
Nincs válasz úgysem,
vagy csak annyi, hogy… egy tárgy
a gyerekkor dombjáról legurult, majd
azt látom meg. De már nekem is
megfejthetetlen. Az. Gyere!
Menjünk a házakból ki, be.
Mozikból, kertekből, találkozásokból.

László Noémi: Reggeli kérdés

Ma ki utazik el ma
ki néz hosszan utána

hogyan szakad vagy foszlik
a tegnap cérnaszála

ki fűzi tű fokába
hány öltés kell a szívig

hogy verjen, míg a testet
a fű közé terítik

hány öltés kell a színes
a képeslap-magányhoz

fércelni annyi véget
amennyi még lakályos

amennyi tengerekben
a cseppet nem takarja

hány öltés kell a szélnek
hogy az eget bevarrja?

Macskás idézetek :-)

:-)

 " A macska szereti hallgatni, hogy szólongatják. Ott üldögél a bokrok közt alig egy méternyire a cipődtől - és hallgat téged.

(Pam Brown)

"A környék összes macskája átjön hozzátok, hogy kipróbálja az újonnan kialakított macskabejárót az ajtón. A saját macskád pedig továbbra is fölmászik az ablakpárkányra, és kiköveteli, hogy kelj fel az ágyból és engedd be."  

(Brian King)

" Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet."

(Bálint György)

" A macskák hallószerve úgy lett felépítve, hogy az emberi hang, behatolván az egyik fülön, zavartalanul távozhasson a másikon." 

(Stephen Baker)

" A macska érzelmei teljesen őszinték; az emberi lények mindenféle okoknál fogva elrejthetik érzelmeiket, de a macska sohasem tesz így."

(Ernest Hemingway)

" Soha ne becsüld alá azt a megnyugvást, amit egy macska adhat - nincsenek szavai, de apró érintéseivel, bökdöséseivel, odabújásaival kimutatja irántad érzett szeretetét - és megpróbálja elterelni a figyelmedet a bánatodról."

(Pam Brown)

" Isten azért teremtette a macskát, hogy az ember átélhesse, milyen gyönyörűség átölelni egy tigrist."

(Fernand Méry)

" Ha egy kutya az öledbe ugrik, az azért van, mert rajong érted; de ha egy macska teszi ugyanezt, az azért történik, mert az öledben melegebb van."

(Alfred North Whitehead)

"A szívben felgyülemlett fájdalom emberi szemmel nem látható, de a macska olvasni tud a fájdalomból." 

(Carol Bigley)

" A macska elképzeli, hogy a madzagra kötött darab papír egy egér, egészen addig, amíg te is be nem szállsz a játékba, mert akkor elmebajosnak néz téged és azonnal elkezdi nyalogatni a lábát." 

(Pam Brown)

" Egyszer kimentettem egy kolibrit egy macska szájából. A tenyeremben tartottam az apró madarat, egyik kezemmel befedve a másikat. Nem éreztem a madár súlyát, és nem is tudtam volna, hogy ott van, ha nem éreztem volna a szívdobogását. Így van ez egy jó történettel vagy verssel is. A szívverést kell érezni, nem az olvasmány súlyát."

(Ray Douglas Bradbury)

"A macskák utálják a bezárt ajtókat... függetlenül attól, melyik oldalon vannak." 

(Lilian Jackson Braun)

" Nyilvánvaló, hogy a macskának van humorérzéke. Éjjelenként - miután gondosan tanulmányozta a környékbeli kertek kerítéseit, és megállapította, hogy egyik kutya sem tud kijönni -, leül a kihalt úttest közepén, az ívlámpa alá, hogy mindenfelől jól meg legyen világítva, és buddhistához méltó nyugalommal mosakszik. A kutyák a kerítéseknél őrjöngenek, hörögnek, vicsorognak, de a macska mintha nem is hallaná őket."

(Popper Péter)

:-)

Szikszai Béni: Karácsony után

Nem gyújtottunk gyertyát karácsonykor,
fát sem állítottunk.
Az éjszaka csendje áradt szét,
és a csendben Isten beszélt.
Kérdezett:
Van-e szívetekben igazi szeretet,
vagy csak szeretet-csomag?
Van-e szívetekben igazi világosság,
vagy csak gyertyafény?
Csak hallgattam a csendből
kizengő szózatot,
ahogy repült a világ fölött
s újra és újra kérdezett.
Sok fénylő gyertya közt
szórakoztak az emberek.
Nem hallották.
És az Úr, Akit ünnepeltek,
elhúzódott az ablak mögül
(kívül volt),
majd halkan távozott,
mert Ő, a Világosság,
a gyertyafényben
magára maradt.

Kassák Lajos: Altató

Íme a dal, melyet bölcsőd mellett dúdolok.
Hallgasd meg. Gyűjtsd be füled rózsaszín kagylójába
hogy emlékezz ez órára. Dalolok néked
s közben öreg diófánk kérgén kopog a harkály
egy törpe jön ki a vízesés fodra mögül
és azt mondja: a jó kisgyerek szeret mosdani
nem sír és boldogan megeszi a tejberizst.               
Ó, nézd, a pillangók felszálltak a képeskönyvből
hajnalodik. Ez az a perc, mikor a fejsze
sebet ejt a fán, a paraszt megfeni kaszáját
de te csak pihenj, tudod, hogy melletted vagyok
illatos, puha bölcsődet ringatom a fényben.

Zágorec-Csuka Judit: A szerelem odaát van

A szerelem odaát van,
fölszállt a hegyek fölé,
elbújt a hegyek mögé.

A szerelem odaát van,
csak visszajár a sötét éjszakába,
bánatot hoz, s feledést.

A szerelem odaát van,
nincsen ragyogása, fénye,
elvesztette tüzes erejét.

A szerelem odaát van,
fekete rés a vakolatban,
repedés lett a feledés otthonában.

Gyökössy Endre: Így szeresd gyermekedet!

Ha gyermekedért imádkozol, ne felejtkezz el azért könyörögni:

Hogy hited soha meg ne rendüljön a gyermek Atyjában, akié gyermeked, a teremtés és a megváltás jogán, akinek célja van vele - s veled. S hogy megértsd azt a célt, amit Ő tűz ki gyermked elé - és nem te.

 Hogy hosszútűrő türelmed soha el ne fogyjon gyermekeddel szemben. Hiszen Ő is eltűr téged.

Hogy tudj újrakezdeni, el nem fogyó szeretettel szeretve!

Hogy tudj várni! Várni és újra várni: a megfelelő pillanatra a nevelésben. Olyan türelemmel, ahogy az Atya várakozott a tékozló fiúra.

Hogy mindig megtaláld az Ő segítségével a megfelelő szót és cselekvést minden alkalommal, s éppen akkor, amikor kell! Hogy ne mondj, cselekedj se többet, se kevesebbet, mint kell. Nem később és nem előbb, mint amikor kell.

Hogy soha ne ingadozz az Igében, ha szól gyermeked felől!

Hogy mindig megtaláld a megfelelő büntetést s elkerülhessed azt, ami nemcsak többet árt, mint használ, de amit Ő sem cselekednék!

Hogy tudj megbocsátani kevés szóval, vagy szó nélkül - bocsánatért esdve és bocsánatot nyerve.

Hogy adjon Isten elég időt gyermekedhez, s te ezt az időt ne használd másra.

Hogy megismerd őt legalább úgy, mint földedet, állataidat, szerszámodat.

Hogy a gyermek hibáit elsősorban magadban keresd, mert majd' mindig bűntársak vagyunk, hiszen tőlünk örököl, lát, hall, és les el mindent.

Hogy nevelés közben - te is nevelődjél. Ha kell, gyermeked által. Mert mindig az a nevelő gyermek és szülő közül, aki közelebb van Krisztushoz. S nemegyszer a gyermek áll, ér közelebb Őhozzá.

Hogy megismervén a gyermeket, örömmondó, evangéliumhirdető szülője legyél. Mert az evangélium örömhír. Csak így emelheted át testi-lelki nehézségein. Csak így gondol majd rád szeretettel, akkor is, ha már nem leszel e testben.

Hogy a hosszútűrő türelem és szeretet mellé adjon megértő tapintatot, hogy megérezzed: fájdalomszerzésre nem szabad fájdalomszerzéssel, dacra dühvel, neveletlenségre gorombasággal, szívtelenségre hidegséggel válaszolnod. Mert a hasonló csak fokozza a hasonlót, míg a szeretet felold. Az öröm: gyógyít. A jóság: fölemel. Mert Jézus is így cselekednék!

Hogy mindig le tudd győzni magad, amikor úr akarsz lenni az Úr helyett. Hogy bálvány ne légy otthonodban. Hogy soha el ne felejtsd: Néki növekednie kell, neked pedig alábbszállanod.

Hogy vegye el a kaszárnyahangot és beszédet, hogy megtanulhass Jézustól röviden, világosan, melegen, szívvel beszélni gyermekeiddel.

Hogy gyakran legyen erőd az 1. Korintusi levél 13. fejezetében leírt szeretet himnuszának mérlegére tenni szülői szeretetedet, mert ez az Ige. Jézus azonnal megmondja az így kérdezőnek: hol a baj. De azt is - újra és újra -, hogy a mi nevelésünk elsősorban: szolgálat. Mégpedig mentőszolgálat. Odamentés az Orvoshoz, Jézushoz, aki meg is tudja menteni gyermekünket. Erre és az örök életre, velünk együtt.

(Forrás: Keresztyén Nevelés 1996/1)

Karácsony 2017

 Áldott, békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!

Ady Endre: Karácsony - Harang csendül...

Elmondja Szabó Gyula

 I.  

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumba

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

A templomba

Hosszu sorba

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének.

Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves, kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

  II.      

Bántja lelkem a nagy város

Durva zaja,

De jó volna ünnepelni

Odahaza. 

De jó volna tiszta szívből

- Úgy mint régen -

Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent

Elfeledni,

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

III. 

Ha ez a szép rege

Igaz hitté válna,

Óh, de nagy boldogság

Szállna a világra.

És a gyarló ember

Ember lenne újra,

Talizmánja lenne

A szomoru útra.

Golgota nem volna

Ez a földi élet,

Egy erő hatná át

A nagy mindenséget,

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni...

Karácsonyi rege

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra...

Joó Sándor: Elközelített az Istennek országa

Elközelített az Istennek országa

Kerék Imre: Ünnepek előtt

December. Fenyők hegye bök
ónszürke téli égre.
Erdei úton gőzölög
egy megsebzett vad vére.

Fordul az év, kezdete már
homályburokba zárult,
– borostyánkőbe a bogár –
tegnap jelen, ma már múlt.

Az ember tesz-vesz odakinn,
ólnál havat seperget,
vagy bent a jövő titkain
töpreng pohár bor mellett.

A kertben dermedt-néma fák
karja varjakat ringat;
várják a hosszú éjszakát.
Se holdvilág, se csillag

nem világít a táj fölött.
De messze, valahol már,
fürkészve a gyapjas ködöt
három király botorkál

hólepte palástjuk alatt
kincsekkel sietnek,
hogy Betlehembe jussanak,
mire fölsír a Gyermek.

Jókai Anna: A Karácsony

Átnézek az ócska rácson.
Valahol messze: Őskarácsony.
Nehéz szülés volt,
sárga szalmán véres a folt.
Kényes terhesség, veszélyeztetett –
de a születés már bevégeztetett.
A Fény kiáradt.
A Gyerek a sírásra fáradt.
Erőt gyűjt a szörnyű szenvedésre.
Mi még nem – Ő már tudja, mivégre.

Demeter József: Jel

Egy csillag jelezte, hogy
Csillag született. Megváltó
Csillag. Lelkünk fényessége.
Ártatlan mutatóujj még csak
A fej fölé, ha rebbent – a
Titokzatos ég felé, mint
Megnyálazott jós ujja az
Éjben. Jelezvén egy irányt.
Felhők követték. ÖntvényFelhők.
Daraszolván a
Földet. És lőn új idő-
Számítás – Isten
Kifürkészhetetlen útjain.
S most, világunk
Örök kezdete múltán –
Egy csók, lám-lám, mindössze
Egy nyálas csók, ha csillan –
A szív… mutatóujján, mint
Az írva vagyon a könyvek
Könyvében… Pedig! Csillag
Született. Micsoda csillag!
Júdás az égből – mennyei sms-el –
Kit csókoltat – veled. Velünk.
Veletek. Ó, megváltó Csillag,
Szívünk fényessége –
Hit. Remény. Szeretet.

Böszörményi Zoltán: Simogató

Ma puha szellővel takaróznak a virágok,
jázmin-, verbéna-, árvácskaszirmok,
pihenő kezek örömeink asztalán.
Érzelmek tőzsdéje ez a délelőtti varázs,
mennyei, mesterségbeli tudás kell,
hogy kiolvasd, mennyi benne a zárkózottság,
mennyi a türelem, az extázis, a várakozás.
A lélek kapaszkodóin valóságbokrok szúrós bogáncsai,
ez az az ösvény, melyen veled lépkedek.
A völgyben visszhang bolyong, a fák üzenete.
Előttünk a tűnődés aranyselyme lobban,
a vágy szimmetriái rögeszmék, a képzelet madárdúcai.
A révedés vitorláiba kapaszkodunk,
szeszélyes harmónia szele visz tova,
mindketten a testi szerelem
kelyhét visszük a csalitba.
Összevegyül a világ a türelmetlen vágyakozással,
míg a dolgok újra s újra
a mindennapok sűrűjébe vetnek vissza.
Kedves, a jóság lavinája is lehet elviselhetetlen,
mint a gonoszság, az ámítás, a csalás,
a mérhetetlen lárma,
de a jóságnál nincs nagyobb alázat.
Esőcsepp mulat a szemközti fa ághegyén.
Fényszálak rostjain keresztül fürkészem szemed,
mintha most benned élnék, s te egészen bennem.
Illatok szelíd párnája a fejünk alatt.
A végtelen homálya ringat karjaiban,
pedig jobb szeretnénk, ha a csillogás.
Öled lávaömlése égeti nyelvem,
s bennem valaki azt suttogja,
nem kéne elengednem téged soha már.

Pilinszky János

„ Bizonyosságra törekedni és elfogadni a bizonytalanságot: egyik mottója lehetne a mindenkori embernek. Kemény prés ez, mégis szorításából született minden igaz bölcsesség, ima, művészet. Amikor az ember csak bizonyosságra törekszik, a tények labirintusában nemcsak hogy eltéved, de végül, amit érzékel, se érzékeli már, valami olyasmi történik vele, ami a börtönnél, a puszta akadálynál is rosszabb: megfut előle a világ.”

Lázár Bence András: Memento mori

1.

Vasárnap lesz. Délután. Kései,
felvert tavasz. A szájakból csak
elkent mondatok. A szájak íze
keserű, idegen, mint túlérett
alma sötét sárga belseje.

Nem lesznek ölelések és nem lesznek
többé szavak. Ahogy írva van, eljön.
Ahogy írva van, minden télre vált.
Minden nappal lassú lesz, nyugodt,
akár csomóponti kirakat. Elbeszélik,
amit csak el lehet: régi történetek,
régi ölelések, régi szavak.
Az első, közös bűn.

Vasárnap lesz, sötét sárga minden,
mint a szájak, fogak kirakata.
Úgy lesz, ahogy írva van.
Állunk az árnyékunkban,
és nincsen, aki magához szorítana.

2.

Az elszánt öleléseket aztán
meghamisítja az utolsó óra.
Hogy visszatérünk oda, ahol
magától működik minden, oda, ahol
a szívet kilóra kell mérni, oda, ahol
nincs helye véletlennek, oda, ahol
rend van.

Vissza kell jutni oda, és elfelejteni a tájat,
a fákat, benne élőit és halottjait.
El kell felejteni, miféle kínból épít itt
várat a kétségbeesetten kérődző állat.
Ahogy a termékeny föld, az öled.
Tudni, hogy a szavaiddal még nem öltek,
de támasztani, támasztottak, de szülni, szültek,
de adni, ha kértek, adtak. Hazudni,
a szavaiddal nem hazudtak.

El kell felejteni, hogy a közös annyira
igaz, mint a harc, amit itt vívnak
egymással egykori élők teteimen
éhes, sötét sárga szájak.
El kell majd felejteni az otthont,
az anyai mell melegét, hétköznapok
gyermekkorait, történeteinket,
a csomópontokat.

3.

De az árnyékainkban vannak
az igazi bűnök, a fénytörés.
Az, hogy törsz, az, hogy veled lesz
hamissá a másik, és elfelejted.

És elfelejted, hogy kértelek,
hogy kértelek, adjál.
Bőröd fehér volt, mellbimbód rózsaszín,
mint gyermek talpak, mint téli ég, hajnali.

Hogy kértelek, ásíts. Takaród színes
volt, párnád hófehér, mint gyermek
hasak, mint téli ég, reggeli.

Hogy kértelek, beszélj. Szobád világos volt,
ablakod tölgy, kemény, mint gyermek
harapása, mint téli ég, nappali.

Hogy kértelek, szoríts. Igazságom kevés volt,
szavam védtelen, mint gyermek, ki féli
anyját, ki úgy fojtja hirtelen,
mint téli ég a tájat, benne élőit, halottjait.

4.

De mondanom kellett volna:
az öklöm puha és kevés.
Ütni bárki tud, fogadni már kevésbé.
És hogy ki menti át a természet szövetét,
ki épít kínból várat, mint otthonunkban,
ebben a tájban, a kétségbeesetten kérődző állat?
Majd elmondják sötét sárga szájak.

De ahogy írva van, eljön.
Vasárnap lesz. Délután. Kései,
felvert tavasz. Régi történetek,
régi ölelések, régi szavak.

És tudni fogjuk majd, ki szakít a fáról,
halljuk majd fogai közt, hogyan hasad
a közös, az első bűn, és állhatunk majd
az árnyékainkban, várhatjuk csőrében olajággal,
de nem jön el az új tavasz.

Bódás János: Szeretnék verset írni Rólad

Szeretnék verset írni Rólad,
mely tiszta lenne, mint a két szemed,
és könnyű, könnyű, ringó, mint a lépted,
és csillogó, mint lágy selyem hajad,
mely glóriásan ég fejed felett.

Szeretnék verset írni Rólad,
mely derült lenne, mint a homlokod,
és illatos és édes, mint az ajkad,
és mámoros, mint bús, beteg fejem,
ha kis kezeddel megcirógatod.

Szeretnék verset írni Rólad,
nem lenne benn, csak jókedv és öröm,
nem lenne benn, csak szépség, mint Tebenned.
Mert szép vagy és mikor Rád gondolok,
lélekben ünneplőbe öltözöm.

Szeretnék verset írni Rólad,
mely csöndes lenne, mint a tó, de mély,
és benne élne tündérként a lelked,
de nincs rá szavam, írni nem tudok,
mert magad vagy a legszebb Költemény.

Nagy Boldizsár: Darázsidő

Ritkábban, rövidebb köríven,
    lassabban leng az inga.

Félig behajtod ablakod, szűröd a fényt.

Megért gyümölcsöd elválik,
     új aratók sarlója villan, nem
    tétováznak.

Kétszer is meggondolod. Nem mozdulsz.

Kikötők, néptelen templomterek.
    Csendben rostokló délután.

Összenő árnyékával a fa,
     sípjával az orgonahang.

James Joyce: Mondj búcsút...

Mondj búcsút, búcsút, búcsút,
mondj búcsút lánykorodnak,
lezárul már e bús út,
a boldog Vágy lobog csak -
míg derekadra öv simul,
hajadra főkötő borul,

de hallod már a kürtjelet
kerubok ajkán zengeni,
csatold le csöndben Övedet,
feltárva lányos kebleid,
és tedd le csöndben főkötőd:
lányságodat a Vágy előtt.

Gergely Ágnes fordítása

Gergely Ágnes: A kútba néztem

A kútba néztem és semmit se láttam:
én rég tudom, hogy semmi sincs a mélyben.
A vízbe ugrott egyszer egy bolond,
a kútban akkor levegő se volt.

És mégis milyen szédítő a káva
a vágyon túl és innen a veszélyen.
Lenn zöldszegélyű holdkaréj remeg,
hintálnak rajta pókok és legyek.

Az ember fél és ittmarad maga
és mintha csobbanást is hallana;
jól megfogózik fenn a meredélyen,
s lopva lehajlik mélyen, mélyen, mélyen.

Gergely Ágnes: Csigalépcsőn

Valaki pisszeg odalentről,
valaki pisszeg, mint a kutyának.
Vagy a nevemet mondja, néven
szólít, visszanézek,
ki lehet az, a szélrózsa minden
irányába forgok, honnan is
szólítanak, de hiszen valaki szólt!
Ki jár itt, hé, ki jár utánam itt a ködben,
míg én dühös
könyökkel vagdalózom, míg előttem és mögöttem
tekeredik a csigalépcső,
ki jár utánam itt? Hogy megtaposnám,
ó, a szemtelen bitangot, minek jön, mikor
nem hívta senki, szemembe kormot szór a szél,
már torkomig
lefolyt a sós szagú verejték,
mintha tölcsért formálna tenyeréből,
úgy ordít valaki, zihál a mellem,
a korláton túl lassú víz zuhog,
ó, iszonyú magasság, végtelen
parabolák!

Tessék, itt vagyok.

Tone Kuntner: És mégis barátok

És mégis barátok! Mégis csak a barátok,
ne felejtsük el,
hogy a barátság kegy, titok,
amit, mint a kegyet ápolni kell,
és őrizni mint valamilyen titkot.

És nem szabad ráhagyni, megengedni magunknak,
nem beszélni,
nem dalolni és inni,
nem örvendezni...

Mert a barátság egy utazás,
és a mocsarunk fölött ívelő híd.

Dabi István fordítása

Babits Mihály: Csillag után

Babits Mihály: Csillag után

Ülök életunt szobámban,

hideg teát kavarok…

Körülöttem fájás-félés

ködhálója kavarog.

Kikelek tikkadt helyemből,

kinyitom az ablakot

s megpillantok odakint egy

igéretes csillagot.

Ó ha most mindent itthagynék,

mennék a csillag után,

mint rég a három királyok

betlehemi éjszakán!

Gépkocsin, vagy teveháton –

olyan mindegy, hogy hogyan!

Aranyat, tömjént és mirrhát

vinnék, vinnék boldogan.

Mennék száz országon át, míg

utamat szelné a vám.

„Aranyad tilos kivinni!”

szólna ott a vámos rám.

„Tömjéned meg, ami csak van,

az mind kell, az itteni

hazai hatalmak fényét

méltón dicsőíteni.”

Százszor megállítanának, –

örülnék, ha átcsuszom:

arany nélkül, tömjén nélkül

érnék hozzád, Jézusom!

Jaj és mire odaérnék,

hova a csillag vezet,

te már függnél a kereszten

és a lábad csupa seb,

s ahelyett hogy bölcsőd köré

szórjak tömjént, aranyat,

megmaradt szegény mirrhámmal

keserüszagu mirrhámmal

kenném véres lábadat.

Cseri Kálmán: Isten szeretetének ünnepe

A karácsony születésnap, mi pedig ahelyett, hogy a születésnaposra figyelnénk, magunkat és egymást ünnepeljük – mondja Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor adventi beszélgetéssorozatunk negyedik részében.

 – Megfordult a dolog, mert úgy alakult ki az ajándékozás is, hogy minden egymásnak adott kicsi ajándék az Isten nagy ajándékára emlékeztette az embereket. A korinthusi levélben írja Pál, hogy az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért, vagyis Jézusért. Amikor valami kis meglepetést készítek, és azt karácsonykor átadom, az arra kellene emlékeztessen, hogy mindnyájunkat megelőzően Isten adott egy nagy ajándékot nekünk, és most e feletti örömünkben egymást is megajándékozzuk - emlékeztet a pasaréti lelkipásztor.

Cseri Kálmán szerint az Isten-hiányt mutatja, hogy bármekkora az ajándék, mégsem elégíti ki az éhséget.

- Egy Isten-arcú üresség van bennünk, és oda töltehetek akármit, egészen nem tölti ki soha, csak amikor Istennel találkozik valaki. Ez ugyanolyan, mint a szülői szeretet, amit gyakran próbálnak pótolni ajándékkal. Oly sok gyerektől hallottam már, hogy inkább kevesebbet kaptam volna, csak néha lehetnék kettesben az apámmal, beszélgetnénk, vagy játszanánk a szüleimmel! A személyes kapcsolatot nem lehet tárgyakkal pótolni - sem az emberi sem az Istennel való kapcsolatunkban.

Napjainkban a karácsonyt a szeretet ünnepeként emlegetik, Cseri Kálmán viszont másként gondolkodik erről, mint a többség. A szeretetet viszonyfogalomnak tartja, ami két személy közötti kapcsolatot jellemez.

- A karácsony nem a szeretet ünnepe, hanem az Isten szeretetének az ünnepe, és ha bővítjük a mondatot, az Isten irántunk való szeretetének az ünnepe, meg nem érdemelt szeretetének az ünnepe, az Isten irántunk való viszonzatlan szeretetének az ünnepe, életmentő szeretetének az ünnepe, és nem „a szeretet ünnepe”.

A lelkipásztor tovább folytatja a felsorolást.

– Nem a család ünnepe, még csak nem is az úgynevezett szent család ünnepe, hanem annak az ünnepe, hogy úgy szerette Isten az ellene fellázadt világot, hogy az egyszülött fiát adta érte. Itt van az Isten ajándéka, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Itt életmentésről van szó, életkérdés, hogy valaki hisz-e Jézusban vagy nem. Ez szinte teljesen elhomályosult a gyakorlatban, és hozzátapadt az, hogy ilyenkor együtt van a család, kicsit jobb falatokat eszünk, néhány napig nem dolgozunk, de eredetileg nem ez volt a karácsony.

Az ember kezén eltorzult minden, így az ünnep is – állítja Cseri Kálmán.

- Hol torzult el a házasság? Isten arra teremtette a házasságot, hogy két ember egy életen át boldoggá tegye egymást. Hol vagyunk ettől? Oda jutottunk, hogy fölbérelnek hamis tanúkat, hogy a válóperen kígyót-békát mondjanak a válni készülő házastársára. Minden eltorzul Isten nélkül. Tönkretesszük egészségünket, környezetünket. Nincs még egy élőlény az emberen kívül, amelyik elpusztítja azt a mikroklímát, ami a létfeltételeit biztosítja. A madár is kifelé piszkít a fészkéből, és nem teszi azt tönkre. Mi mérgezzük a vizet, a levegőt és mindent, amit Isten tökéletesnek teremtett. Egyebek között ez is mutatja a bűnnek, vagyis az Isten-nélküliségnek, az Isten elleni lázadásnak a vaskos valóságát.

Cseri Kálmán szerint adventkor sokakban ott van a csendes várakozás, de többségében maguk sem tudják, mit várnak, talán egy kis pihenést… – gondolkodik el a lelkipásztor.

– Múltkor valaki az mondta, hogy elege van a vallásos szövegből, ne jöjjek neki ezzel, mert békességre van szüksége, megvigasztalódna az édesanyja halála miatt, és nem bánná azt sem, ha megszűnne a bosszúvágya azokkal szemben, akik kirúgták a munkahelyéről - elsorolta mindazt, amit Jézus ígért nekünk. Mondtam neki, hogy neked Jézusra van szükséged, mert ő nem pirulákkal és nyugtatókkal ad békességet, hanem valódi vigasztalást nyújt. Pál apostol azt mondja, hogy tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel. Ez nem egy agyalágyult embernek a lázálma, hanem valóság, amit átélt. A Jézussal való lelki közösségben mindezt megkapta. Tulajdonképpen erre vágyik mindenki, csak nem nevezzük nevén és sokszor el sem hiszik az emberek.
 
Mivel biztathatjuk magunkat 2011 év várakozás után?

- Azzal, hogy egész bizonyos, hogy visszajön Jézus – vágja a kérdésre a választ Cseri Kálmán. A lelkipásztor szerint az is a hitünket teszi próbára, hogy nem tudjuk, mikor.
– Általában három kérdést szoktak föltenni Jézus második eljövetelével kapcsolatban: mikor jön vissza, hogyan jön vissza (hogy lehet azt észrevenni?), és miért jön vissza (nem intézte el a szükséges dolgokat, mikor itt volt?). Mind a háromra nagyon világos válasza van a Bibliának, sőt, maga Jézus mondja el a választ. Máté evangéliuma 25. részében részletesen leírja az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. Hogy mikor jön vissza, a válasza világos: nem mondja meg, senki nem tudja. Ez az Atya titka, egyszer majd megjelenik. Mond egy hasonlatot, hogy úgy jön el, mint a tolvaj szokott; a tolvaj sem üzeni meg előre, hogy érkezem nulla óra harminckor, hanem váratlanul jön. Az értelmes ember már most felkészül, és akkor jöhet bármikor, mert nem talál készületlenül. Roppant felelőtlen és szánalmas vélekedés az, hogy majd ha nyugdíjas leszek, majd ha ráérek, majd ekkor, akkor foglalkozom Isten dolgaival.
       
Jézus az érkezésével kapcsolatban fölsorol bizonyos előjeleket – mondja a lelkipásztor.

- Hogyha ezek a jelek megszaporodnak, az arra figyelmeztet, hogy nagyon közel van már. Ezeket a jelenségeket tapasztalhatjuk: a természeti katasztrófák, az erőszak elhatalmasodása, az evangélium terjedése és így tovább. Tehát sok figyelmeztető jel van. Nem úgy tér vissza, ahogy először eljött; gyalázatban, egy birkaistálló büdösében kellett Máriának világra hoznia. Akkor nem is tudta, csak az a néhány pásztor, akiknek az angyalok elmondták. Másodszor feltűnően, hatalommal és dicsőséggel jelenik majd meg. És hogy miért jön el? Azért, mert először a megváltás munkáját végezte el, most pedig ahogy a hitvallásban sokszor elmondjuk, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Lesz ítélet. A hitetlen ember szeretné ezt valahogy kitörölni Jézus ígéretei közül, és hamis ideológiát is gyártanak rá, hogy a szeretet Istenétől távol áll az ítélet, ő nem ítélőbíró, aki beül a székbe. Dehogynem! Előtte az ő kegyelmét kínálja, akinek nem kell a kegyelem, az saját maga miatt megy ítéletre, vagy marad az ítélet alatt. Nagyon igaz a mondás, hogy az elfogadott kegyelem az új élet, a visszautasított kegyelem az ítélet.

Cseri Kálmán azt mondja, hogy nem tudja, milyen lesz majd Jézus visszajövetele, de hozzáteszi: sok meglepetés érhet majd minket.

Beszélgetőpartner Fekete Zsuzsa

Jókai Anna: Az Advent

Az Adventben nincs hiba.

Sóvárogva várjuk a valódit.

De az Érkezőt nem ismerjük fel;

s helyette dícsérjük, aki lódít.

Az Antikrisztus cifra névjegyét

színes bakelit-tálcán kínálja –

az Égi Küldött a küszöbön ül,

hogy behívják, arra várva.

Jöjj el, jöjj el… ahogy már eljöttél,

megölettél, ki sosem öltél.

Mégse haltál: feltámadtál,

a vég ellen gyógyírt adtál.

A csalónak kívül tágasabb;

bennünk sütött föl már a Nap.

Csorba Győző: Téli ünnep

A sár éppúgy sár, mint akármikor. Éppúgy bemocskolja a kristály–
szél alját, mint például három hete. Éppoly szomorú a málló vakolat
porlása a falon s a leveletlen gallyak bádogcsörgése az akácfán.

De jön az ünnep, s nő, fényesedik. Megtölti a szíveket, s kidől
belőlük. A sár, a gally-csörgés, a málló vakolat: kellék lesz, épp
idevaló. Az ünnepé, mely hívja őket, s lábához szelidíti. Az ünnepé,
mely oly mérhetetlenül hatalmas, hogy még ellenségét is magához
engedheti kockázat, aggodalom nélkül.

Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága.

Nemes Nagy Ágnes: Fekete hattyú

Nyírfaágból volt a híd,
azon álltam egy kicsit.
Egyszerre a híd alatt
megláttam egy madarat.

Fehér hattyút vártam én –
ez sötét volt, mint a szén.
Piros a csőre, piros a lába,
mint a láng és mint a szén;
lába lángja, csőr-hegye:
fekete
tulipán
belseje.

Úszott, úszott egyre messzebb,
állj meg, állj meg, te vagy a legszebb,
fekete hattyú, szépnyakú –

És azóta szemlehúnyva
minden este látom újra:
fényes hattyú, fekete hattyú
úszik, úszik,
ú –

Lindenberg Éva: A lélek karácsonya

Régen, amikor még fehér karácsony volt,
amikor a család este együtt dalolt,
s a karácsonyfát nem úgy díszítették,
az ajándékot maguk készítették
s együtt mentek az éjféli misére,
és mindenki vágyott Isten szeretetére.
amikor gyertyák égtek a fákon;
akkor mindenki boldog volt a világon!

S most, amikor nincs fehér karácsony,
idegbeteg égők villognak a fákon,
nem éneklünk, hiszen van már magnó,
s drága ajándék nélkül az egész nem jó,
most, amikor mindenki csak kapni akar,
megláthatjuk, a test milyen lelket takar. . .

Pedig szeretném, ha fehér karácsony lenne,
a család boldogan együtt lenne,
a karácsonyfát nem így díszítenénk,
s az ajándékot magunk készítenénk,
együtt mennénk az éjféli misére,
s mindenki vágyna Isten szeretetére,
újra gyertyák égnének a fákon,
s mindenki boldog lenne a világon!

Leopold Staff: Visszatérés

Te, ki nevemet viselted,
És hasonlítasz rám, mint a tükörképem,
Talán nem néztél
Hosszú évekig.

Ma hajnalban az ajtómon kopogtatsz
A hit és az ész vereségétől lesújtva,
Hogy segítséget és tanácsot kérj.
Mit mondhatnék?

Nem süllyedsz a hullámokba,
Amiket illatos olajjal kent
Lábak érintettek.

És nem tévedsz el az úton,
Amin szögekkel átvert kéz
Vezet.

Dabi István fordítása

Egyed Emese: Posta

Mit is kereshetnék a közeledben?
Elvirágzott a hárs, a gesztenye.
A vízen félelmetes áradások
híre sodródik, napjaim vele,

álmodozások, illetlen konokság:
erről számolhatna be Istenem,
ha rólam szólna, ha kérdeznéd rólam.
De most a verssel megüzenhetem;

(írta ezt más is:) eszembe jutottál,
okot kerestem a találkozásra,
s összezavarodtam az első szónál;
hiába készültem fel, titkok társa;

hisz minden megváltozott hirtelen,
s az elgondolt elévült, és a tárgyak
szóba nem foglalható térbe zártak;

nem volt a könnyűségben gond, sem árnyék...
Tartóztatni sem próbáltalak: sejtem,
hogy nem lehet. S hogy jó a közeledben.

Egyed Emese: Vadvizek

Semmit nem vettél észre? Nem lehet,
hiszen tavasz lepte a kerteket,
fény kergetett az utcán, árnyék űzött;

nem vetted észre, hogy kerestelek,
tűvé tettem érted a kincses várost,
megzavartam az álmod, ébrenléted
szótlan üzenetekkel vettem célba,
feltámadt bennem álmok maradéka,
várkisasszonyok vas keserűsége,
nem múlt el többé, partjaim elérte.

Semmit nem vettél észre. Éldegéltél.
A nyugtalanság izzó jelei
nem hagytak békén, utamra eredtem;
nem hagytalak békén -, végtére mégis,
csak mint pohár italra, lám betértél
a könyvek, elfojtott szavak közé.

Fakókörmű, halk manesek közé.

Lehetett tudni, az idillnek vége,
s még mielőtt tavasz jönne a télre,
kiszáradnak a fák, a rózsabokrok.

(S ha volt is tűz, hűvös feleleteddel,
már józan pillantásoddal eloltod!)

Egyed Emese: Tetők

A hídon szürkegémek.

A fellegek között fohászkodás.

Cserépkorsóban friss víz, jó szavak

születnek valahol a csöndben.

Egyed Emese: Virágének

Az vagy-e, ki voltál?
Aki szépen szóltál.
Az vagy-e (voltál-e),
akinek láttalak, véltelek?

Nem féltelek akkor,
nem kerestem
a mindenképpen tetsző, tetsz-
hető hangot;

nem lestem a tükröt;
hogy mi lett rútabb, hol arcát-
lanabb a női öregség,

nem kellett sem mentség, sem festék;
nem kellett az étel, mert mindenre jó volt
az a reggeli-napvilág-fényű
szerelmes bizonyosság.

Úgy véltem: bizonyosság.

Élj boldogan, elhagytál.
Fölsérti a csók is az ajkunk.
Felzaklat az álom, a józanság megnyugtat.

Félhetsz, mint elhunytat:
rosszul temettél;
félvállról vettél -
árokba ejtettél.

Furcsa ősz! Virágzik a rózsa.
Kökény színe, könnyű bogyója,
sáfrány lila kelyhe, halála.
(Ének - hiába.)

Egyed Emese: Közben

Egy sivatagra gondolok: ott laksz a szélén.
Egy rövid lábú lóra, szűk nyereggel,
lobog a szél sörénye, köd patája
dobogtat botló ritmust vad világba,
vak hajnalba, homályos délbe.

A levesed kopár asztalra téve.

Egy sivatagban várakozni, futni.
Szikes puszták gyöpébe kapaszkodni.
Tudja a kánya, sejti nyúl, evetke:
a paripa zabláját levetette,
patkója nem volt, patkószegeit
még messzi patakok rejtegetik,
még verni sem kezdték zsémbes kovácsok.

Májusi hó kerget vissza a házba,
homokbuckák közt fagy szekere, lángja,
hol hallgatsz?
Hazudik a sejtelem,
vagy jós szorongás bánik el velem,

mert sokszor látlak, homokfüggöny rejt el,
míg várlak szárnyaszegett szerelemmel.

Joó Sándor: Valamit vagy valakit várunk?

Valamit vagy valakit várunk?

Parancs János: Az útra készülődés

Különböző terveket kovácsolunk.
Ábrándozunk és képzelődünk.
Mint a sakkjátékos, józanul
latolgatjuk lépéseinket.

Minden fordulatra fölkészülünk.
Mégis váratlanul csap le ránk,
ragadozó madárként a vágy,
a limeseken túlra hajszoló.

Illyés Gyula: Szörnyű fegyver

Minden ütésed, átkod

Hiába ellenem.

Szörnyű a fegyverem:

Megbocsátok.

Parancs János: Ha ránk tör ama nap

Azután láttuk, hogy a tenger visszaszívódik,
és a földrengéstől mintegy visszahömpölyög.

                                                   Ifjabb Plinius

szavakkal nehezen közölhető,
én veled leszek, csak ne félj,
vér és mocsok, kéngőz, hamueső
árasztja el ismét a világot,
ha elkezdődik a megpróbáltatás,
fordíts hátat a múltnak,
habozás nélkül hányd el kincseid,
ha ránk tör ama nap,
segíts, akin lehet,
ha üldöznek, ha megaláznak,
ha az életünkre törnek,
ne hátrálj, bízd magad a sorsra,
ami elkerülhetetlen, az javunkra van,
én veled leszek, csak ne félj

Parancs János: Lehetne emlék a Broca utcából

Hol leszünk mi már
ötven év múlva, kedvesem?
Nevünk se lesz, sírunk se lesz;
porrá omlunk, és hamuvá égünk.
Nem foghatom többé a csípőd,
nem láthatom fátyolos tekinteted.
Hová tűnik tested illata?
Ki fog emlékezni nevetésedre,
kebled ívére, csókjaid zamatára?
Fekszünk majd némán, süketen,
másokkal elkeveredve, közösen,
egymástól oly mérhetetlenül távol,
hogy azt elképzelni nem is tudom,
illetve nincs hozzá elég bátorságom.

Sebestény-Jáger Orsolya: Advent

Mikor ködbe vont partokat bontogat a hajnal,
s a bölcs vízen elúsznak az álmos, nagy hajók,
és sirályok suhannak tűnődő szelekkel,
 úgy hiszem talán – akkor érkezel…

Mikor az alkony ölében megmoccan a bánat,
s mint kidöntött fákat, úgy ölel a föld,

csak erdők avarának puha csendje neszel,
úgy hiszem talán – akkor érkezel…

Mikor az éjben gyertyát gyújt a remény,
s egy mélyebb éhséggel vágyom szavadra,
hogy lelkemből szeretlek – félve suttogom,
már eljöttél hozzám. Nem hiszem – már tudom.