Éjfél is rég elmúlt. Lefekszem vállad
mellé, szétterült, sárgaréz hajad
dobogójára és némán csodállak
mint alszol el tíz másodperc alatt.
Nékem több kell. Felébredek vagy hétszer
s látom; összegubancolod magad.
Karodat fejed mellé dobtad. Nézlek:
csak bodzabél fehér hónod marad.
Reggel hosszú tested előkelően
kinyúlik. Arcéled nem messze tőlem
ártatlan s gyermeteg. Oly izgatott
leszek, vénség, hogy itt vagyok veled
és mint a lég, mindkettőnket befed
fiatal, győztes, barbár illatod.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Hatvanöt év korkülönbség. Remegtem
a rémülettől. S mégis átadom
magamat néked. Megőrültem, mondják.
Jeges lúdbőr futott le hátamon.
Egyszerre mégis otthon vagyok nálad
s fölöttünk a szerencse őrködik.
Beszélgetésünk folyója kiárad
és megtanultuk, hogy időnk rövid.
Ám most így élünk durva és szíves
lények között, nem ülünk senkihez
s nem mondunk magunkról sokat. Minek?
De élvezed és én is élvezem
a lehetetlent. Maradj énvelem.
A mindenségben nincsen értelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése