Alapige:
“Belsazár király nagy lakomát szerze az őezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék. Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az őatyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az őfőemberei, az őfeleségei és az őágyasai. Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az őfőemberei, az őfeleségei és az őágyasai. Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, faés kőisteneket. Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala.Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az őgondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az őtérdei egymáshoz verődének. Erősen kiáltozék a király, hogy hozzák elő a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölőket. Szóla a király és monda a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, a ki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranyláncz lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban.... És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.”
Dániel 5,1-7, 25-28 (link is external)
*
A felolvasott történet arról szól, hogy Babilónia királya, Belsazár, pompás, hatalmas lakomát szerzett hivatalnokai, és barátai számára. Fényűzőkeleti lakomát és vendégsereget képzeljünk magunk elé. Babilónia előkelőtársadalma élvezte a tömérdek étel és ital gyönyörűségét. A király feleségeivel és háremhölgyeivel külön asztalnál ült, s önfeledt, mámoros jókedvében előhozatta a jeruzsálemi templom szent edényeit, az arany serlegeket, amiket még atyja hozott el hadizsákmányként a jeruzsálemi templom földúlása idején. A dorbézoló társaság megragadta a szent edényeket és most már ebből itta tovább a bort.
Ital, ének, zene megmámorosították a mulató társaságot, a kitörő jókedv tetőpontra hágott, amikor hirtelen a király gyertyatartójával szemben lévő szürkés falon egy kísérteties kéz jelent meg. A muzsika elhallgatott, a vendégsereg arcán rémületté torzult a nevetés, a király kezéből kiesett az aranyserleg, remegve és tágra nyílt szemekkel meredt rá a kísérteties kézfejre. A hirtelen beállott, halálos, dermesztő csendben a kéz ujjai megmozdultak, a mozgások nyomán betűk támadtak, amire a kéz ismét eltűnt. Három szó maradt ott a falon: Mene, Tekel, Ufarszin.
Dániel, az Isten embere megfejtette a titokzatos kézírást, mondván a királynak: “Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.” Dán 5,26-28 (link is external) A rettenetes ítélet a feljegyzések szerint még a lakoma éjszakáján bekövetkezett: néhány óra múlva betörtek a palotába a káldeusok, s megölték Belsazár királyt, országát pedig a méd Dárius foglalta el. Sán30-31.
Egy esztendőnek a végén minden ember nagyon kézzelfogható ízelítőt kap a múlandóságból. Mint a mögöttünk lévőévnek a napjai, úgy fognak egyszer életünk napjai is leperegni és egyszerre borzasztóan aktuálissá fog válni mindnyájunk egyéni életében a Mene-Tekel-Ufarszin! Én ilyenkor mindig úgy érzem, hogy az óesztendőkapuján is, amelyen majd most is pár óra múlva kilépünk, az van fölírva: Mene, Tekel, Ufarszin! Én nem tudom, ki hol tölti a szilveszter estét, csendben-e vagy zajos társaságban, otthon-e vagy másutt, de akárhol leszel az újévig jó volna, ha mindenütt ezt látnád, amit egy láthatatlan kéz odaír eléd a falra, asztalra, boros pohár oldalára, a társad homlokára: Mene, Tekel, Ufarszin! Jelenjék meg most előttünk ez a három szó, és próbáljuk megfejteni, mit jelentenek a számunkra?
1.) Tehát az elsőszó: Mene. Ezt Dániel így magyarázza meg a királynak: “számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.” (26b) Mindig megrendítődolog valaminek a végére érkezni, tudomásul venni, hogy Isten véget vetett valaminek. Nincs tovább, elfogyott az út.
Egy társaságban egyszer arról volt szó, hogy mi a legnyomorultabb érzés a világon. Az egyik azt mondta: gyógyíthatatlan betegségben szenvedni. A másik így szólt: tudni azt, hogy valaki, akit nagyon szeretünk, menthetetlenül pusztul el a szemünk láttára. A legmélyebb benyomást azonban ez a felelet keltette: meglátni azokat a jó alkalmakat, amelyek kihasználatlanul múltak el az életünkből, s amelyek már többé nem térhetnek vissza soha.
Rettenetes az, amikor az ember életének egy-egy fordulópontján meglátja, mennyi sok drága időt és alkalmat vesztegetett el az életéből. Ilyenforma érzése lehet annak az embernek, aki egyszer csak kezd rájönni arra, hogy pályát tévesztett, egyszer valamikor régen melléfogott, elhibázta az életét, de már későbánat, ifjú éveit már nem hozhatja vissza, most már húznia kell az igát, amely sehogy sem illik a nyakára.
Még fájóbb az, amikor olyan valakinek a koporsója mellett áll meg valaki, akit megbántott, s akinek a kihűlt szívébe örökre belefagyott a szomorúság, akitől már soha többé nem lesz alkalma bocsánatot kérni. Óh, csak legalább még egyszer találkozhatna vele! De már nem lehet: megszámláltattak a jóvátétel lehetőségének a napjai és Isten véget vetett annak! Azért olyan fájdalmas az ilyen érzés, mert a pokol gyötrelmének az előíze. A pokolban is éppen az a pokoli, hogy örökre elmúlt minden lehetőség és alkalom, nem lehet semmit sem pótolni, jóvátenni, kifogyott az időből!
Akik már valami komoly életveszedelemből menekültek meg, azok mondják, hogy abban a pillanatban, amikor létük az élet és halál borotvaéles határvonalán ingott, egy szempillantás alatt, mint egy őrült filmtekercs, lepergett előttük egész addigi életük. Valami ilyesmi történik mindig, amikor Isten megszámlál egy időt, és véget vet annak. Akkor egyszerre régen elfelejtett bűnök, drága alkalmak, mulasztások, eltékozolt lehetőségek vetítődnek elénk és vádolnak rettenetesen.
Gerhard Hauptmannak van egy híres drámai alakja: Jedermann, akit éppen nagy dorbézoló mulatozás közben szólított a Halál, hogy készüljön Isten elé számadásra. Jedermann kétségbeesve, vért verejtékezve könyörög, adjon neki a halál csak még egy hetet, ha azt nem lehet, hát csak egy napot, vagy legalább egyetlen órát, hogy jóvátehesse hibáit, kipótolhassa mulasztásait, melyek súlya most egyszerre olyan végzetesen szakadt reá.
Most, amikor búcsúzunk ettől az esztendőtől, az a közismert mondás jut az eszembe, hogy minden búcsúzás azt jelenti, hogy egy kicsit meghalunk. Vagyis meghalunk a múlt számára, tehetetlenek vagyunk a múlttal szemben, nem változtathatunk rajta. Egy kicsit most is meghalunk. Meghalunk az elmúló esztendőszámára, meghalunk azzal szemben, ami az 1949-es esztendőben történt. Isten megszámlálta a mi napjainkat azzal szemben, ami az 1949-es esztendőben történt. Isten megszámlálta a mi napjainkat és egy egész esztendőnek vet most véget. De sok alkalmam lett volna jót tenni, szeretni, megbocsátani, valakinek a lelkével elbeszélgetni, egy-egy levelet megírni, egy-egy fájó könnyet letörölni, imádkozni, megbánni, jóvátenni, a hitben elmélyülni, vagy megtérni, Krisztust befogadni, magamat az Ő dicsőségének kiszolgáltatni, Isten ingyen kegyelmébe magamat beleadni. És íme az 1949-es esztendőben adott alkalmak és lehetőségek újra elfogytak, az út végén a kapu fölött ki van írva: Mene, azaz számba vette Isten és véget vetett annak. Óh, hányadik kapu ez már az életedben, ki tudja, nem az utolsó-e? Megszámláltattak a napok, letelt az idő, elmúlt az év, az elszalasztott alkalmak soha nem jönnek vissza többé! Ha csak újakat nem ad az Isten!
2.) A második titokzatos szó, amely a királyi mulató terem falán megjelent, így hangzott: Tekel. Ezt Dániel próféta így magyarázta: “Megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál!” (27. vers) Nagy baj az, amikor valaminek híja van, amikor könnyebb valami, mint amennyinek lennie kellene, amikor valami nem üti meg a kívánt mértéket. Vagy például amikor híja van a kezelt, a reád bízott pénznek. Van belőle valami, de nem az egész, és hogy ha hiányzik belőle akár csak egyetlen fillér is, bár az isteni számadáson sokkal több -, akkor az már végzetesen nagy baj, akkor ott igen súlyos felelősségre vonás következik, aminek a során mennél tovább megy, annál több híja mutatkozik a dolognak. Valami ilyenforma az, hogy: “megmérettél ... és híjjával találtattál”. Egy rajtaütésszerűrovancsolás ez, aminek a során nagy tételekkel nem tudsz elszámolni. Vagy így is lehet fordítani az itteni szót: “hiányosnak” találtattál. Olyanforma ez, mint amikor valakinek az öltözete hiányos, nemcsak nem előírásos, hanem hiányos, tépett, szakadt, rongyos, lyukas, kilátszik a mezítelenség rútsága, nem takar, nem fed, nem véd, hanem leleplez.
Az Újtestamentumban Jézus beszél egy ilyen hiányos öltözetűemberről, aki a maga rongyaiban jelent meg a király fia menyegzői vacsoráján, nem pedig a királytól kapott menyegzői ruhában. És tudjuk, mi lett a sorsa: a szolgák megfogták és kivetették a külsősötétségre, ahol “lészen sírás és fogcsikorgatás”, ahogyan Jézus mondta! (v.ö. Máté 22,11 (link is external)skk) Érted már, milyen sötét kilátásokat nyitó szó az, hogy “Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál.” (27. vers)
“Megmérettél ... és híjjával találtattál”: ez egyfelől azt jelenti, hogy Isten mindent tud rólad, ahogy a 90. Zsoltár mondja: “Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orczádnak világa elé.” (8. vers) Te nem is tudod, mi mindent tud rólad az ÚR. Azt is, amit a környezeted nem is sejt, amit a hozzád legközelebb állók sem vettek soha észre rajtad, amit legszívesebben önmagad előtt is eltitkolsz, mert belepusztulnál a szégyenbe, ha kitudódnék, ha napvilágra kerülne. Te bizonyára nem is tudnád összeírni az elmúlt esztendőbűneit, azt, hogy mennyi könnyet és fájdalmat okoztál, mennyi ígéretet és fogadalmat nem tartottál meg, mennyi tervvel indultál újévkor és mennyi kudarccal zárod most ezt az évet, hányszor estél a Sátán csábításának a markába beszédben, érzésben, cselekedetben.
És ki tudná felsorolni most mindazt, amelyek most mind ott vannak az Isten orcájának a világossága előtt? Óh, de rettenetesen sok híja van annak, amit az Isten keresne rajtad! “Megmérettél ... és híjjával találtattál”. Azt hiszed, csak a bűneid jelentik ezt a hiányt? Próbáld csak Isten Igéjén lemérni az erényeidet, a jó tulajdonságaidat, a hitedet, a szeretetedet, a jó szándékodat. Nos, hát az Ige szerint ezek azok a saját rongyok, amelyeknek a résein át mindig kilátszik a mezítelenség rútsága: a hiúság, az önzés, a nagyképűség, a haszonlesés, a gőg, az én jó szándékom, az én jócselekedetem, az én érdemem az a saját ruha, amely miatt kidobatott az az egy vendég a nagy lakomáról a külső sötétségre
.
Sokáig azt hittem túlságosan szigorú volt a király ezzel a vendéggel szemben, de azután megértettem, hogy a legfölháborítóbb gőg azt képzelni, hogy valaki a saját ruhájában megjelenhet a Király előtt, hogy valaki méltó lehet a vendégségre! Az ilyen ember életének van a legtöbb híja a megméretésnél. Rád is érvényes tehát éppen úgy, mint énreám: “megmérettél ... és híjjával találtattál”. Tehát nem a bűneid, vagy nem az erényeid mérettek csak meg, hanem te, úgy, ahogy vagy, ahogyan most 1949. év végén mindazzal együtt, amit megéltél, itt vagy, te magad mindenestől, erényestül és bünöstül mérettél meg és találtattál híjával!
Óh, ha ezt most komolyan tudnánk venni. Ha most ez nem csak olyan szónoki fordulat lenne egy óévi gondolatsorban, hanem valóban komolyan elhinnénk, hogy minden megméretésnél, ennél a mostaninál is híjával találtatunk: egyszerre de másként kezdenénk látni a világot, benne a magunk kis élete bajait, szenvedéseit, kudarcait, szorongását. Ha most úgy igazán fájni tudna nekünk ez a híjával találtatás, akkor most sok kérdőjel tűnne el az elmúlt évből is, ami itt meredezik, akkor most sok miért oldódna fel, sok háborgás csendesedne le a szívünkben, akkor most azon csodálkoznánk, és ámuldoznánk, hogy milyen kegyelmes az Isten.
Most a sok híjával találtatás után mondjuk meg: azok után, amik mi voltunk az 1949-es esztendőben igazán nem ezt a sorsot érdemeltük volna, amiben vagyunk, hanem sokkal-sokkal rosszabbat. Ezek után nem az a csoda, hogy bajok vannak, hogy itt-ott fáj és szorít az élet, hanem az, hogy csak ennyire fáj és csak ennyire szorít, és nem jobban, mint ahogyan megérdemeltük volna! Hány sóhaj röppent el csak az elmúlt esztendőben is, hogy az Isten nem igazságos, mert ha az Isten igazságos volna, akkor így, meg úgy volna, kellene, hogy legyen. Nos, ha igaz az, hogy te “megmérettél ... és híjjával találtattál”, akkor rád nézve rettentőbb tragédiát el sem lehetne képzelni, mint azt, hogy az Isten egyszer az Őteljes igazságossága szerint bánik veled.
3.) Ott a falon a harmadik szó ez volt: Ufarszin, ami azt jelentette körülírva, hogy mindezek után pedig érvényesül az isteni igazságszolgáltatás!
De az aztán borzalmas volt! Hogy milyen borzalmas az isteni igazságszolgáltatás, azt a legnagyobb gyalázat helyén, a Golgotán láthatod a legtisztábban. Olyan borzalmas, hogy még az Isten Fia is belehal, és a pokol mélységeibe süllyed a terhe alatt! Ezt jelenti a Mene és a Tekel után az a harmadik szó ott a falon! Tehát kárhozatot, örök halált, poklot! És mindez azért, mert te a megméretésnél híjával találtattál! Ezt a hiányt akarja Ő pótolni az Ő engedelmességének, szenvedésének és halálának az érdemével! A
keresztről lehulló vércseppek minden hiányt és minden hiányosságot pótolnak. Igen: Jézus Krisztus elszenvedte a büntetést, jóvátette a mulasztást, kipótolta a hiányt, eleget tett helyettünk Isten igazságának! Tudod mi a híja a te életednek? Jézus Krisztus érdeme! Ez hiányzik!
Nagy örömmel, de félve hirdetem ezt! Örömmel, mert igaz, de félve, nehogy valaki túl korán örüljön neki! Igaz, hogy Jézus Krisztus fogta föl a keresztfán Isten lesújtó ítéletét, és így a kereszten át a kegyelem és a megbocsátás árad, de csak az örüljön ennek, akinek nagyon fáj a megméretésnél való híjával találtatás. Bűnbánat nélkül nincsen bűnbocsánat! És azért félek hirdetni a bűnbocsánatot, mert túl könnyen, a híjával találtatás fájdalma nélkül akarnánk részesedni benne.
“És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.” (25-28. vers) Csendesedjünk el és könyörögjünk, hogy maga
Isten fejtse meg az Ő Szent Lelkével, mit jelentenek ezek a szavak az óesztendőkapuja fölött a számunkra!
Ámen
Dátum: 1949. december 31. (szilveszter)
Forrás: joosandor.hu
