örök megsebzettek
összetört tekintetűek
utcák aluljárók zugaiban
odúkban megbújók
jövőtlen pillanatok
magányába zártak
eszméltessetek
törjétek át az önféltést
a jólét-álmot
a bűn nem fér a szívbe
szakadékot váj bele
szétrepeszti
közönyös tekintetem
átsiklik a szenvedőkön
s a lelkemben keletkező
hideg űrben
hangtalanul felsír
a gyermek aki voltam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése